Hirdetés

A hírportál pénteken megjelent cikkében hangsúlyozta, „amíg a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor az elmúlt hetekben sorra látogatta a kórházakat, akár az ország legtávolabbi pontjain is, Karácsony Gergely főpolgármester a pesti XVII. kerületig nem volt képes elmenni, hogy megnézze, legalább egyszer, mi van az idősotthonban”.

„Nem nehéz megállapítani: Karácsony Gergelyt egyáltalán nem érdekli, hogy vannak ezek az idős emberek, nem akarja személyesen megnézni azt az otthont, ahol már 34 ember halt meg koronavírusban” – olvasható a cikkben.

Az Origó emlékeztetett, hozzátartozók nyilatkozataiból beszámoló sajtóhírek szerint embertelen viszonyok vannak az idősotthonban. November óta nincs orvos a fővárosi fenntartású intézményben, amelyből a tavalyi önkormányzati választás után kirúgták a főnővért, akit mindenki kedvelt, az ápolókat is lecserélték, az idős emberekkel nem foglalkoztak, nem fürdették őket, nagy részük rühes volt, többen így kerültek kórházba, sőt, volt, hogy külsérelmi nyomok voltak rajtuk – fejtették ki.

Korábban írtuk

A portál tizenkét kérdéssel fordult a főpolgármesterhez, amelyek közül az első az volt: mivel magyarázzák, hogy az otthonban tavaly novemberben az ápolók eltűntek, lecserélték a főnővért, és orvossal többé nem tudtak az intézetben beszélni a gondozottak rokonai.

Az Origo arra is választ vár, igaz-e, hogy novembertől jelentősen romlott az ellátás az idősek otthonában és azóta „iszonyatos kosz van az intézményben”.