Keresztes László Lóránt a délutáni országos felsőoktatási tanévnyitó helyszíne előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, bár a 21. század kihívásaira világszerte a tudásba, a tudományokba, az emberi tőkébe való befektetés a válasz, a magyar kormány ezzel ellentétesen cselekszik évek óta.

Hirdetés

Szerinte a kabinet mindent erőből old meg, központosít, semmibe veszi az érintettek álláspontját és megszorításokat érvényesít, mindez pedig komoly negatív hatást gyakorol a felsőoktatásra.

Az elmúlt évhez képest 20 ezer fővel, 90 ezerre esett vissza a felsőoktatásba jelentkezők száma, az évtizedek óta tartó csökkenés pedig főként a vidéki egyetemeket érinti hátrányosan – ismertette a frakcióvezető, hozzátéve: a kormány válasza a problémára egy a felsőoktatási intézményekkel kapcsolatos, a pandémia miatt elrendelt 20 milliárd forintos megszorítás, ami szintén főként a vidéki egyetemeket hozza lehetetlen helyzetbe.

Keresztes László Lóránt vélekedése szerint a kormány magára hagyta az egyetemeket, ezzel pedig nemhogy a jövőt építené, de feléli azt.

Korábban írtuk

Beszámolt róla: az egyetemeket érintő elvonások miatt petíciót indítottak Pécsen, s azt remélik, a várt több mint tízezer aláírás kihátrálására készteti a kabinetet a „megszorító és szakmaiatlan politikájából”.

Hohn Krisztina országgyűlési képviselő azt mondta, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói már „megelégelték azt a folyamatot, ami a CEU-val, az MTA-val, a színházakkal és megannyi más intézménnyel elkezdődött”, az LMP pedig kiáll a fiatalok mellett. Aláhúzta: nem lehet pártpolitikai játszmák színtere a tudomány, a kultúra és a felsőoktatás, és „elég volt abból, hogy a kormány mindent a saját irányítása akar vonni, nem hagyja a kultúra kibontakozását (.), és rátelepszik a véleménynyilvánítás és az oktatás területeire”.

Kóbor József, a párt pécsi önkormányzati képviselője a járványhelyzetről szólva felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unió tagországai más-más módokon kezelik és értelmezik a pandémiát, ami zavarokat okoz a felsőoktatásban is. A Magyarországon érvényes utazási korlátozásokra utalva azt mondta, az intézkedések miatt a magyar egyetemeken a tavalyinál jóval kevesebb külföldi hallgató vehet részt az oktatásban, mindez pedig az intézmények gazdálkodását is negatívan érinti majd.

A képviselő szerint szükség lenne a tesztelések és a védőeszközök állami finanszírozására.