Hirdetés

– Honnan jött az ötlet, hogy könyvet írjon a kutyákról?

– Fontos, hogy mi, magyarok tisztában legyünk az értékeinkkel, megismerjük az őseink által ránk hagyott örökséget, fogódzókat, biztos pontokat találjunk ebben a rohanó világban. A könyv nem kizárólag, de hangsúlyosan a kilenc magyar kutyafajtáról szól; ezek a puli, a pumi, a mudi, a kuvasz, a komondor, a rövid szőrű magyar vizsla, a drótszőrű magyar vizsla, az erdélyi kopó és a magyar agár. Talán nem mindenki tudja, de a kilenc magyar kutyafajtával rögtön a nagy nemzetek után következünk, az első tíz ország között szerepelünk.

– Manapság viszont a hétköznapokban szinte csak vizslát látni, olykor-olykor pulit a magyar fajták közül. Mennyire vannak veszélyben?

– Tény, hogy egyrészt vannak divatirányzatok, másrészt ez a felgyorsult világ sem kedvez a magyar fajtáknak, keveset törzskönyveznek belőlük. Valóban, a rövid szőrű magyar vizsla örvend a legnagyobb népszerűségnek és nemzetközi ismertségnek, ebből a fajtából öt-hatszázat törzskönyveznek évente, drótszőrű vizslából vagy puliból jóval kevesebbet, százötven-kétszáz körül. Magyar agarat, erdélyi kopót ugyanakkor mindössze húszat-huszonötöt. Ezzel szemben francia buldogból több mint háromezret.

Korábban írtuk


– Magyarországon?

– Igen, ez csak a hazai adat. Nyilvánvalóan a fajtagazda, fajtagondozó országok felelőssége, hogy nemzeti fajtáik megmaradjanak, más nem menti meg ezeket helyettünk.

– Ehhez szeretne hozzájárulni a könyvvel?

– Részben ez volt a célom, de nem csupán a magyar fajtákat szeretném jobban megismertetni. A kutya az egyetlen élőlény, amely a tudománytól megkapta a familiaris jelzőt, azaz az ember családjához tartozó elnevezést, egyes kutatók szerint harmincezer évvel ezelőtt köttetett ez a szövetség. Ezért lett a kötet címe az, hogy A családhoz tartozó; vagyis általában véve a kutyát mint az ember leghűségesebb társát szeretném bemutatni. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy ebben a modern világban is szükségünk van a természettel való kapcsolatra, a kutya ebben is segítséget nyújt, ahogy az élet számtalan területén, gondoljunk a vakvezető, a terápiás célú, a mentő- vagy a bűnüldözés során használt, a juhász- és pásztorkutyákra, és a sor még hosszan folytatható lenne.

– Mit lehet még tenni a magyar fajtákért?

– Ha a Jóisten is úgy akarja, jövőre nálunk, Budapesten lesz az Európa Kutyakiállítás, ami alkalmat teremt a népszerűsítésükre, de túl azon, hogy az iskolai biológiaórákon meg kéne ismertetni a magyar kutyákat a gyermekekkel, fontos lenne olyan kis- és játékfilmek készítése is, amelyekben magyar fajták szerepelnek. Hiszen egy-egy jól sikerült alkotás után az adott fajta népszerűsége jól láthatóan nálunk is megnő, a Rex felügyelő hatására döntöttek sokan a németjuhász mellett, a 101 kiskutya sokat tett a dalmatáért, és a hasonló példákat még hosszan sorolhatnánk.

– Önnek egyébként milyen kutyája van?

– Mudim, immár a negyedik. Annak idején egyrészt azért választottam ezt a fajtát, mert a kihalás szélén állt, másrészt a dédnagyapám, aki pásztorember volt, mudit tartott, így megmaradt ez az örökség. Mi, mudisok egyébként úgy véljük, Petőfi Sándoréknak is mudijuk volt, hiszen az Anyám tyúkjában az szerepel: „Morzsa kutyánk, hegyezd füled, / Hadd beszélek mostan veled.” Márpedig a kilenc magyar fajtából csak a mudi képes hegyezni a fülét.