Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hirdetés

A demokrata.hu által az ügyben megkeresett Vörös Tamás józsefvárosi fideszes önkormányzati képviselő, frakcióvezető szerint álságosak Pikó Andrásék járvánnyal összefüggésben eddig tett nyilatkozatai, s ez a tatabányai ügy is sokkal inkább pártpolitikai érdekeket szolgál, mintsem valós segítséget jelent. Pikó András a közelmúltban például nyílt levélben szólította fel a kerület fideszes politikusait arra, hogy támogassák befizetésekkel a koronavírus elleni, helyi szintű védekezés érdekében az önkormányzat által létrehozott józsefvárosi szolidaritási alapot – idézte fel a frakcióvezető, s hozzátette, hogy Pikóék rendre önmagukat fényezik, úgy téve, mintha a védekezés, a lakosság segítése nem alapfeladatuk lenne. Vörös Tamás szerint a kormány teszi a dolgát, és most már ideje lenne, hogy Pikó András is így tegyen. 

A fideszes politikus azt is elmondta, hogy a VIII. kerületi polgármester által létrehozott szolidaritási alap működése szerintük átláthatatlan. A józsefvárosi Fidesz képviselői így inkább máshogy támogatják a rászorulókat. Tiszteletdíjuk felének megfelelő összeget ajánlottak fel jótékony célokra, ezenfelül pedig az átlátható, hivatalos nemzeti adományszámlára is fizettek be jelentős tételeket, de más formában, így például adományokkal, bevásárlásokkal is segítették a helyi lakosokat, mondta el a kormánypárti frakcióvezető. Vörös Tamás ugyanakkor hangsúlyozta, a józsefvárosi balliberális polgármester tatbányai akciójában nem az a legfelháborítóbb, hogy azzal a saját politikai közösségét segítette Józsefváros járványügyi védekezése helyett, hanem az, hogy ezzel egy elfogadhatatlan kettős mércét alkalmazott.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata
Vörös Tamás

A fideszes politikus szerint a jelenlegi vírusjárványos helyzetben az ugyanis önmagában egyáltalán nem egy elítélendő cselekedet, hogy a VIII. kerület vezetése védőmaszkokat küld ajándékba a tatabányai Momentum-szervezetnek. Az viszont már aggályossá teszi ezt az akciót, hogy hivatalosan semmit sem tudni az adományozás körülményeiről, a momentumosoknak segítő momentumos politikusok pedig sorozatosan elítélik azt, ha Magyarországról valaki a határon túli magyar közösségeknek küld hasonló segítséget – tette hozzá Vörös Tamás.

Pikó Andrásék botrányos akciójáról a kerület ügyeivel foglalkozó helyi online lap, a FerencJózsef blog is foglalkozott, felidézve, hogy érdekes módon a józsefvárosi balliberális politikusok a napokban durva hangnemben támadták a kormányt, amiért az a járványügyi védekezést segítő eszközöket küldött a határon túli magyar közösségeknek.

A fideszesek kapcsán lámpavasat emlegető Szarvas Koppány Bendegúz például azzal hergelte a közvéleményt, hogy „a kormány százezer számra továbbküld maszkokat, miközben a koronavírusos betegeket ellátó kórházak szigorú spórolós rend szerint kénytelenek beosztani a rendelkezésre álló védőeszközöket”. A másik józsefvárosi momentumos politikus, Hermann György pedig azt írta az egyik bejegyzésében: „Szijjártó Péter rendszeresen dicsekszik azzal, hogy folyamatosan érkeznek Magyarországra védőfelszerelések. A legutóbbi számok szerint már 73 millió maszk érkezett… ebből valamennyivel több mint egymilliót már elosztogattunk a szomszédos országoknak”.

A VIII. kerület balliberális politikusai egyelőre nem nyilatkoztak még arról, hogy a józsefvárosiak részéről miért tartják helyesnek a tatabányai momentumos szervezet támogatását, miközben a határon túli magyar közösségekét pedig elítélik.