A tárcavezető az elnökség alatt elért eredményeket értékelő háttérbeszélgetésen kifejtette: az Europollal és a tagállamokkal együttműködve egy könyvet állítottak össze, amely iránymutatást nyújt a szervezett bűnözés elleni hatékony fellépéshez. Ezentúl minden elnökség foglalkozik a kérdéssel, és a könyvhöz hozzáteszi a saját tapasztalatait – fúzte hozzá.

Úgy látja, figyelembe kell venni a szervezett bűnözésnek az elmúlt években tapasztalható változásait. A gazdasági válság miatt ezen a területen is átrendeződés ment végbe, mert a változásokra általában a szervezett bűnözés reagál a leggyorsabban – jegyezte meg.

A miniszter ilyen jellegű változásnak nevezte, hogy a válságban megszűnt munkahelyek miatt a szervezett bűnözésen belül jelentőssé vált a munkaerő-kereskedelem. Magyarország ebben a tekintetben a balkáni útvonalon fekvő tranzitország – mondta, kiemelve: az ország egyre hatékonyabban lép fel a szervezett bűnözés ellen.

A félév további fontos feladatának nevezte a keleti partnerség országaihoz fűződő kapcsolatok szorosabbra fűzését. A jelenlegi, lengyel elnökség is kiemelten kezeli ezt a kérdést, mivel erősebben kötődik a kezdeményezés által érintett országokhoz – fogalmazott.

Pintér Sándor az eredetileg a magyar elnökség idejére tervezett keleti partnerség csúcstalálkozó elhalasztásáról kijelentette: ennek a döntésnek az volt az egyetlen oka, hogy a kitűzött időpont több más eseménnyel egybeesett.

A tárcavezető a schengeni övezet bővítését illetően kifejtette: Bulgária március közepére vállalta, hogy teljesíti a technikai feltételeket, és az áprilisi ellenőrzés kedvező eredménnyel zárult. A Tanács szeptemberben dönt arról, hogy Bulgária és Románia mikor csatlakozhat az övezethez – közölte.

Pintér Sándor arra is kitért, hogy Dánia jelenleg időszakos mélységi ellenőrzést végez a vámterületén, és ezzel nem lépi át a jelenleg hatályos schengeni szabályokat. A miniszter szerint ez a kérdés nem veszélyezteti az egyik legnagyobb uniós vívmányt, a schengeni rendszert.

Az észak-afrikai helyzettel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy Magyarország jelentős szerepet vállalt ennek kezelésében. Emlékeztetett: a tripoli magyar nagykövetség az uniót és az Egyesült Államokat is képviseli Líbiában.

A miniszter hangsúlyozta: a félév alatt megrendezett 260 eseményen a rendőrség és a Köztársasági Őrezred „hibátlanul látta el a feladatait”, és Budapest lakói szinte semmilyen fennakadást nem tapasztaltak az elnökségi rendezvények miatt.

Mint mondta, jó döntés volt a gödöllői Grassalkovich-kastélyt választani az események fő helyszínének, mert a városból a repülőtér és Budapest is autópályán érhető el. Gödöllő technikai felszereltsége megfelelő volt – fűzte hozzá.

Pintér Sándor elmondta: a Magyarországra érkező delegációk elégedettek voltak a szervezéssel és az elnökség által kínált kulturális programokkal. Az elnökség költségei végül nem érték el a meghatározott keretet, „százmilliós nagyságrendben” maradtak el a tervezettől – tette hozzá.

(MTI)