Pintér: nincs harmadik jelentés Őszödről
A tárcavezető erről kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján beszélt. Hangsúlyozta, az őszödi beszédnek nem a nyilvánosságra kerülése, hanem igazságtartalma jelenti a bajt, vagyis az, hogy Gyurcsány Ferenc, az ország éppen hivatalban lévő miniszterelnöke hosszú ideje hazudott az embereknek.
Pintér Sándor kérdésre válaszolva elmondta, az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője döntött a beszéd kiszivárogtatásáról készült jelentések anonimizált formában történő közzétételéről. Erre azért volt szükség, mert az ellenzék nagy politikai nyomást fejtett ki a nyilvánosságra hozatal érdekében, fűzte hozzá.
Kiemelte: a jelentésekből egyértelműen kiderül, hogy a beszédről nem illetéktelenek, hanem a kormányfőhöz lojális személyek készítették a felvételt, amelyet csak Gyurcsány Ferenc „közvetlen környezete” kapott meg. A felvétel nyilvánosságra kerülése ezt követően nem jelentett bűncselekményt, sőt hasznos volt, mert „megóvta az országot további hazugságoktól”.
A belügyminiszter hangsúlyozta, nem érti, hogy Gyurcsány Ferenc 2010 után miért kérte többször is a témában készült nemzetbiztonsági jelentés nyilvánosságra hozatalát, hiszen korábban annak minden egyes részletét ismerheti, sőt saját hivatali ideje alatt maga is közzétehette volna azokat, ráadásul sajtóhírek szerint saját munkatársai is megkísérelték nyilvánosságra hozni a beszédet.
Pintér Sándor közölte továbbá, hogy nincs tudomása harmadik jelentésről, valamint egyértelműen visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint munkatársai megváltoztatták volna a jelentésben foglaltakat. A jelentések minőségét firtató kérdésre reagálva megjegyezte ugyanakkor, hogy „jelen pillanatban ilyen jelentés nem készülhetne”.
(mti)