Számosan gondolták úgy, hogy a baloldal nem „tisztán” nyerte a tavalyi országgyűlési választásokat. Hogy igaza volt-e az így vélekedőknek, az egyszer majd kiderül, de már most is tény, hogy soha annyi kisebb-nagyobb választási visszaélésre nem derült még fény az újkori magyar demokrácia történetében, mint 2002-ben. Ezt a momentumot igen sok jobboldali politikus is megfogalmazta, azonban Dávid Ibolya nem volt közöttük. Sőt, a korábbi igazságügy-miniszter az elsők között volt, aki elismerte a nemzeti oldal választási vereségét.

Hogy miképpen, az a lényegen nem változtat: a baloldal került kormányra Medgyessy Péter vezetésével. A szocialisták, mint korábban már többször is, egyszerűen kilóra megvették a választókat ígérethalmazukkal. A híres-hírhedt 100 napos programra kellett a jobboldalnak – és elsősorban vezérének, Orbán Viktornak – alternatívát kínálnia. Olyan közös célt kellett állítani a jobboldali választók elé, mely erősebb a pénznél és fölötte áll a mindennapos pártpolitikának. Így alakultak meg Orbán Dísz téri beszédét követően a polgári körök, a mozgalom egyik gyakorlati vezetője pedig az MDF-es Hende Csaba lett. A Magyar Demokrata Fórum vezető politikusai közül többen is fanyalgással, vagy fogalmazzunk finomabban, fenntartással fogadták mind a mozgalom elindulását, mind Hende szerepvállalását, még fegyelmi eljárás is indult a korábbi igazságügyi államtitkár ellen.

Dávid Ibolya ekkor még óvatosan fogalmazott, reményét fejezte ki, hogy a polgári körök munkája „mindannyiunk javát fogja szolgálni”. Emellett azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy a pártelnök asszony soha nem állt ki nyíltan a mozgalom mellett, nem vett részt annak különböző gyűlésein, ami nyilvánvalóan nem lehet véletlen.

A pártunió vagy uniópárt létrehozásának ötlete még ennél is kedvezőtlenebb fogadtatásban részesült. Dávid az önkormányzati választás elbukását követően például úgy fogalmazott: a választás nemhogy igazolta volna az uniópárt létrehozásának szükségességét, hanem éppen az ellenkezőjét bizonyította. Véleménye azóta sem változott. Az MDF februári tisztújító közgyűlésén a következőket mondta:

„A Magyar Demokrata Fórum együttműködésre törekszik minden hasonló felfogású párttal vagy szervezettel, de döntéseit maga hozza meg. Figyelemmel kíséri azokat a felvetéseket, melyek a jobboldali erők újfajta együttműködésére irányulnak. Véleményt mondani ezekről tartalmi ismeretek hiánya és az elképzelések kiforratlansága miatt sem tud. Jelenleg nem is időszerű. Van időnk.”

Látható, hogy bár a pártelnök nem zárkózott el nyíltan az ötlettől, azonban még korainak tartja a jobboldal átalakulását, holott a Fideszen belül már megindult a reformfolyamat. És bár abban igaza van Dávid Ibolyának, hogy a következő országgyűlési választásokig még elvileg három év van hátra, tudnia kell, hogy az EU-ba történő esetleges belépést követően 2004-ben az Európai Parlament választásai következnek, amelyen szintén fontos lenne a nemzeti oldal jó szereplése. Az MDF azonban mégis húzza az időt.

Irány balra

Már az országgyűlési választásokat követően észrevehető volt, hogy a két parlamenti ellenzéki párt, a Fidesz-Magyar Polgári Párt és az MDF között nem teljes az összhang bizonyos kérdésekben, az első látványos nézeteltérésre viszont csak októberben került sor. Ekkor, mint ismert, a Fidesz nem vett részt az Országgyűlés október 23-i emlékülésén, mivel helytelenítette, hogy több ’56-os szervezet sem kapott meghívót az eseményre. Az MDF viszont ott volt a Parlamentben, sőt Dávid Ibolya fel is szólalt a forradalom évfordulóján.

Ennél látványosabb összecsapás történt novemberben, amikor Kuti Csaba, a Veszprém megyei közgyűlés korábbi elnöke megállapodást kötött az MSZP-vel és az SZDSZ-szel a Fidesz háta mögött, s a háttéralku eredményeként a kormánypártok támogatásával újraválasztották. Kuti lépését a Fidesz mellett az MDF több politikusa is helytelenítette, Horváth Balázs például ki is lépett a közgyűlés MDF-frakciójából. A közgyűlési elnök a támadások hatására bevallotta: döntéséről egyeztetett Dávid Ibolyával és Csáky Andrással, az országos választmány elnökével is.

– Dávid Ibolya pártelnökkel személyesen beszéltem a tervezett megállapodásról, ő egyetértett velem, támogatásáról biztosított, de azt közölte velem: a döntést nekem kell meghoznom, a felelősség is az enyém – nyilatkozta annak idején Kuti a Népszabadságnak. Szavait a pártelnök sem cáfolta, bár megjegyezte: Veszprém megyében egyszemélyes döntés született. Dávid Ibolya azért sietve hozzátette, Kuti Csaba „jól s mindenki megelégedésére” dolgozott az előző négy évben, amikor szintén a közgyűlés elnöke volt.

A parlamenti munkában sem ment minden gördülékenyen. Az alkotmánymódosítás kapcsán például a Fidesz ragaszkodott ahhoz, hogy az EU-csatlakozással nem összefüggő három passzust vegyék ki a módosítás szövegéből. Erről egyébként korábban négypárti megegyezés született, az MSZP és az SZDSZ azonban decemberben már semmisnek tekintette a megállapodást, és bírálta a legnagyobb ellenzéki pártot az MDF is. Herényi Károly, látva a Fidesz következetes kiállását elképzelései mellett, bölcsen így nyilatkozott:

– A Fidesz által felvetett kérdések nem javítanak az alkotmánymódosítást célzó előterjesztés szakmai színvonalán.

Egyedül maradt a Fidesz a parlament ülésezési rendjének elfogadásánál is. Az MDF ugyanis – megváltoztatva saját korábbi álláspontját – úgy határozott, hogy az MSZP-vel és az SZDSZ-szel együtt azt a javaslatot támogatja, miszerint hetente kedden és szerdán legyenek a plenáris ülések, kivéve azokat a heteket, amikor a képviselők egy részének az Európai Parlamentben akad dolga.

Ügyes retorikával leplezve, de szintén az MSZP kezére játszott az MDF az ügynöktörvény megszavazásánál. Az átvilágítandó személyek köre jelentős szűkítését a kormánypártok közül csak az MSZP támogatta, az SZDSZ nem. A T. Ház így elvileg elutasíthatta volna a javaslatot, ha az MDF nemmel szavaz. Csakhogy a Magyar Demokrata Fórum 23 képviselőjéből 20 nem vett részt a voksoláson, csupán Balsai István, Hende Csaba és Tichler Imre volt ott, s a parlament így elfogadta a szocialista beterjesztést.

A Fidesz kontra MDF országgyűlési meccs „csúcspontja” eddig minden bizonnyal a tavaly november 26-ai ülésnap volt. Ekkor az MDF nyolcszor szavazott a kormánypártokkal együtt! Igennel voksolt többek között a költségvetés, az uniós alkotmánymódosítás és a foglalkoztatási törvény módosításának részletes vitára bocsátására is. Ugyanezekben a kérdésekben a Fidesz-MPP képviselői a nem gombot nyomták meg. A páratlanul éles eszű Herényi Károly frakcióvezető szerint semmi különös nem történt az említett ülésnapon, csak annyi, hogy az MDF már saját szavazási útmutatóját használta, nem a Fideszét.

Mindent a hatalomért?

A fenti néhány eset csak bemelegítésül szolgált az elmúlt másfél hónap történéseihez, amikor az MDF két fontos kérdésben is szembekerült a Fidesz-MPP-vel.

A közvélemény-kutatók egybehangzó értékelése szerint a demokrata fórum támogatottsága pillanatnyilag még az ötszázalékos parlamenti küszöböt sem éri el. Éppen ezért a jobboldalon szinte mindenki biztosnak vette, hogy a párt szövetséget köt a Fidesszel az európai parlamenti választásokra. Mint már utaltunk rá, fontos lenne, hogy a 2004-es voksolás alkalmával olyan politikusok kapjanak bizalmat, akik az európai színtéren is a magyar érdekeket tudják képviselni, s a nemzeti oldal támogatottjainak sikeréhez az is kéne, hogy a parlamenti ellenzék egységesen, együtt álljon a választók elé. Dávid Ibolya viszont az MDF februári tisztújító gyűlésén – melyen egyébként újfent elnökké választották – kijelentette: pártja önállóan készül a választásra és saját listát állít 2004-ben. Apró szépséghiba: Dávid a fentieket anélkül deklarálta, hogy az önálló indulásról a párt illetékes testületei határoztak volna.

Március harmadikán a pártelnök már azt mondta az Országgyűlésben, hogy az európai parlamenti képviselőknek csak másodsorban fontos a párthovatartozásuk. Talán ennek „Békejobb-stílusú” véleménynek tudható be Kovács László azon felszólalása, amelyben az MSZP-vezér még ugyanaznap a „konszenzusos politizálás folytatására” kérte a kisebbik ellenzéki pártot.

Minden eddiginél élesebb vita dúlt – illetve dúl még e sorok írásakor is – a Fidesz és az MDF között az MTV-kuratórium kapcsán. A nézeteltérés már akkor elkezdődött, amikor a Legfőbb Ügyészség december 6-i hatállyal felfüggesztette a testület működését. A döntést a Fidesz elfogadta, az MSZP, az SZDSZ, az MDF és az „ott ragadt” kisgazda kurátor viszont nem, és ők tovább tevékenykedtek.

A kuratóriumi elnökségnek ez év elején amúgy is lejárt a mandátuma, így következhetett a jelölési procedúra. A médiatörvény szerint a kormánypártoknak és az ellenzékieknek is négy-négy hely jár, melyeket tetszőlegesen osztanak el egymás között. Az MSZP – már nem először – engedett az SZDSZ-nek, és a kormányoldalon 2:2-es felállásban egyeztek meg. A Fidesz viszont, mivel majdnem nyolcszor annyi képviselője van, mint az MDF-nek, ragaszkodott a 3:1-es arányhoz az ellenzéki helyeknél. Erről egyébként a két párt 2002 nyarán már megállapodott, ám a demokrata fórum a megegyezésről nem kívánt tudomást venni, és két helyet kért a testületben. A Fidesz természetesen nem változtatott álláspontján, ráadásul törvénytelenséget észlelt az eljárás során, a vitának pedig az lett a vége, hogy a Fidesz nem vett részt a jelölésben. Az MDF viszont igen, az Országgyűlés kormánypárti többsége pedig megválasztotta a demokrata fórum két jelöltjét, Peták Istvánt, illetve a volt elnököt, Bakó Lajost.

Az eset miatt nyilatkozatháború tört ki a jobboldalon. A Fidesz azt kifogásolta, hogy az MDF olyan háttéralkut kötött a kormánypártokkal, amivel mind a kisebbik ellenzéki párt, mind a kormányoldal jól járt, hisz a Fidesz egyelőre kiszorult az MTV kuratóriumából. Dávid Ibolya ezt visszautasította és kárörvendően megjegyezte: tudomásul kell venni, hogy a testületben egyetlen pártnak sem lehet döntő befolyása, így a három helyre igényt tartó Fidesznek sem. A pártelnök nyilatkozatának fényében nehezen érthető, miért mondott igent az MDF Szili Katalin házelnöknek arra a kérésére, hogy jelöljön további két főt a kuratóriumba. Ha tehát minden a három párt elképzelései szerint alakul, akkor az MDF-nek négy, az MSZP-nek és az SZDSZ-nek pedig két-két tagja lesz a médiatestületben. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a demokrata fórum – több korábbi esethez hasonlóan – ugyanúgy szavaz, mint az MSZP kurátorai, akkor a két párt ki tudja játszani az SZDSZ-t, nem beszélve arról, hogy az ország közel fele által támogatott Fidesz teljesen kimarad a köztévé felügyeletéből.

Dávid Ibolya egyébként március első hetében többször élésen bírálta a Fideszt, 6-án például a Magyar Távirati Irodának nyilatkozva gyerekesnek nevezte a Fidesz viselkedését.

– A Fidesz a választások óta hibát hibára halmoz és ennek okát mindig másokban keresi – jelentette ki Kovács Lászlót meghazudtoló keménységgel a pártelnök asszony, majd hozzátette: – Nem érvelnek, hanem vádakat gyártanak, mint ahogy ezt a MIÉP tette.

Ehhez képest finoman fogalmazott Rogán Antal, amikor a Népszabadságnak a két párt további viszonyát firtató kérdésére így reagált:

– Ha valakit megcsal a barátnője, attól a barátság még maradhat, csak másként. Az ember ilyenkor szomorúan tudomásul veszi, hogy ilyen is van.

Kérdés, hogy a jobboldali szavazók barátsága meddig tart, s hogy mit vesznek tudomásul…

A jutalom nem marad el

Az MDF „konszenzusos politizálása” nem maradt ellentételezés nélkül. Kormánypárti politikusok többször is elismerésüket fejezték ki, amiért a kisebbik ellenzéki párt „konstruktívan” dolgozik, Medgyessy Péter kormányfő pedig februárban kifejtette, hogy az MDF-ben lát partnert a nyugalmat, megbékélést kereső politikához.

Jól járt az MDF akkor is, amikor beválasztották jelöltjeit a MTV kuratóriumába, merthogy két – pláne négy – helyre a parlamenti erőviszonyok alapján vajmi kevés esélye lett volna.

Sokak szerint nem véletlen az sem, hogy a Sorstalanság című film készítésénél több MDF-es kötődésű személy is kiemelt szerepet kapott. Kiderült ugyanis, hogy a Kertész Imre világhírű regényéből készült film produceri munkáit egy olyan társaság végzi, amely Dávid Ibolya sógorának, Barbalics Péternek az érdekeltségi körébe tartozik. A 920 millió forintos állami támogatás elosztásáról pedig az a Magyar Mozgókép Közalapítvány dönt, amelynek főtitkára Bakó Lajosnak, az MTV demokrata fórumos kurátorának a felesége. Valami freudi mechanizmus következtében egyszer Kovács László, egyszer pedig Medgyessy Péter nyitotta ki Dávid Ibolya titkárságának az ajtaját a képviselőházban, de egy emelettel feljebb, a Fidesznél… Kínos. Vannak véletlenek.

Feltűnő azonban, hogy a párt legfelsőbb vezetésének behódoló politikája egyre hevesebb tiltakozást vált ki. Amikor Balsai István távozott a parlamenti frakció éléről, nem maradt titokban, hogy a váltás azért következett be, mert Balsainak konfliktusai voltak Dávid Ibolyával. Mintegy egy héttel cikkünk megjelenése előtt pedig Horváth Balázs jelentette ki, hogy nem hajlandó olyan döntésekhez asszisztálni, amelyek során pártja a vélt nemzeti érdekek mögé bújtatva a szocialista-liberális kormánynak nyújt segítséget.

Ezért is furcsa, hogy az MDF vezetői a mai napig az antalli örökségre hivatkoznak. Emlékezhetünk, így tettek azok a politikusok is, akik az MDNP színeiben beépültek a Centrum Pártba, ezáltal szavazatokat vettek el a nemzeti oldaltól és kormányzati pozícióba juttatták az MSZP-t és az SZDSZ-t.

Ez lenne hát az antalli örökség? Vagy esetleg az, amit Dávid Ibolyáék képviselnek? Ennek megítélése nyilván szubjektív. Ám nem lehet véletlen, hogy az egykori legnagyobb kormánypárt támogatottsága ma már annyira kicsi, hogy önállóan be sem jutna a parlamentbe. És sokatmondó az olyan szimbolikus momentum is, mint például az, hogy Szörényi Levente arra kérte a pártot: a jövőben ne használja az általa megálmodott, életfamotívumot ábrázoló pártlogót. Hogy akkor mi marad pártemblémának? Talán ajánlhatjuk a kalapot és a török szegfűt.

Az első újkori demokratikus kormány vezető pártja tehát mára, mondhatni, atomjaira hullott. A felelősséget nem lehet csak Dávid Ibolyára hárítani, hisz az MDF szétesésének kezdete 1992-93-ra tehető, az első nagyobb belső ellentétek, kizárások idejére. Most azonban itt lenne a lehetőség, hogy létrejöjjön egy új nagy erő, amely az Antall József által meghirdetett keresztény Magyarország valóban nyugodt, hatalmas és magabiztos ereje lehetne.

Azonban úgy tűnik, hogy egyes politikusok magyarság iránti elkötelezettségénél erősebb a bennük lévő hatalomvágy. A formálódó nemzeti egységet nem tudják megakadályozni, de elérhetik, hogy a kisgazdapárt mintájára az MDF-et is a XX. századi kihalt pártok múzeumába küldik: hol volt, hol nem volt…

* * *

A Fidesz-Magyar Polgári Párt közleménye

A Fidesz-Magyar Polgári Párt a Magyar Televízió Kuratóriumi Elnökségének jelölési eljárásában mindig betartotta a médiatörvény és az Alkotmánybíróság rendelkezéseit. Éppen ezért hamis az az érvelés, amely szerint a Magyar Demokrata Fórum azért nevez meg további két jelöltet, mert a Fidesz nem vesz részt a jelölésben, hiszen a párt időben megnevezte delegáltjait. Míg azonban a kormányoldal megegyezett, addig az ellenzék a múlt heti szavazásig nem tudott közös jelölteket állítani. Az MDF ezt a helyzetet úgy értelmezte, hogy az egyeztetéseket befejezettnek tekinti. Elgondolkodtató, hogy az MDF parlamenti létszámarányát lényegesen meghaladó képviseletet követel magának a testületben. A Fidesz továbbra is azon az állásponton van, miszerint az ellenzéki pártoknak közös jelölteket kell javasolniuk a testületbe, de semmilyen elvtelen kompromisszumot nem kíván kötni sem a kormánypártokkal, sem a Magyar Demokrata Fórummal.