Egy hónapos óriásplakát-kampányt indított „az európai Magyarországért” a Demokratikus Koalíció (DK) két európai parlamenti (EP) képviselője – jelentette be egyikük, Molnár Csaba vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

Niedermüller Péterrel közös akciójukról elmondta, országszerte közel félezer helyen jelenik meg hirdetésük, és a mintegy 17,5 millió forintos költséget az EP szociáldemokrata frakciójának – kettejük alkotta – DK-delegációja állja képviselői költségkeretéből.

Az ellenzéki politikus szerint a következő időszak nagy politikai döntése, hogy „Magyarország Orbánt vagy Európát választja”, azaz megtartja vagy megszünteti az uniós tagságot, miközben „nagyon világosan látszik, hogy a Fidesz politikusai az Európai Unióból való kilépés mellett vannak”.

Molnár Csaba szerint Magyarország számára az uniós tagság jelenti a jövőt. Aki „Orbánt választja”, az elfogadja a kivándorlást, „inkább azt szeretné, ha focira és stadionokra költenénk” és a fideszes politikusok „luxuséletmódjára” – vélte, és hozzátette: az Európára voksolók ezzel szemben oktatásra és egészségügyre költenének, a dolgozókat idehaza tartó európai bérek, valamint az uniós színvonalú nyugdíj mellett vannak.

MTI