Három tűzoltó vesztette életét a Műegyetem alagsorában

Egy szokványos riasztásnak tűnt az első pillanatban, végül a tűzoltóság történetének egyik legtragikusabb mentése lett a műegyetemi tűzeset. Három tűzoltó életét vesztette, heten kórházba kerültek. A kedd éjszaka történéseiről két, a bevetésben résztvevő tűzoltó mesélt a Demokratának.

Kedd este 21 óra 13 perc, ekkor futott be a hívás a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság hírközpontjába, hogy kigyulladt a Műegyetem pincéjében működő lőtéren a lőszerek felfogására épített gumifal. Az egyes fokú riasztáshoz az Újbudai Tűzőrség két járművel és tíz tűzoltóval vonult ki. 21 óra 20 perckor a helyszínen voltak a lánglovagok, elkezdték a felderítést, amelyet hatalmas, fekete füst nehezített. A felderítő egység tagjai négykézláb haladtak előre, hogy kimentsék a bennrekedteket és megtalálják a tűzfészket. Az oltást vezető parancsnok, miután felmérte a helyzet súlyosságát, segítséget kért. Másodikként érkeztek meg a Budai Rohamszolgálat és a Tűzoltási Csoport 2 egységei. A pincéből kimentették a három sportlövőt légző álarcokban. Ezután a tűzoltók visszamentek a labirintusszerű pincébe, de a sűrű füstben eltévedtek. A riasztást közben a legmagasabb fokozatúra emelték. – Az ötös riasztásnál vonultunk a helyszínre – idézte fel a kedd éjszaka eseményeit Palotai Zs. Gábor tűzoltó őrnagy. Sejtettük, hogy nagy a baj. Az egyetem bejáratánál több kollégánk ült kimerülten, üres tekintettel. Ekkor hozták ki az első bajtársunkat, aki eltévedt a labirintusban. Azt a feladatot kaptuk, hogy biztosítsuk a mentés hátterét. Sorba állítottuk a rajokat és megnéztük a szerparancsnokok segítségével, hogy ki hiányzik. Aztán egyik munkatársunkat odaállították a pince lejáratához, hogy írja össze, ki ment le a mélybe és ki jött vissza. Nekünk többek között az volt a feladatunk, hogy újabb egységek feleslegesen ne menjenek le eltűnt kollégáink keresésére, miközben már nem volt lenn senki. Később én is lementem a labirintusba, egy habszitát vittünk le, amellyel megpróbáltuk eloltani a tüzet. Nagyon nehezen tudtunk előrehaladni a pincében, hatalmas volt a füst, korom és a hő. Azt hiszem, azon az éjjelen egyetlen tűzesetnél minden lehetséges extrém helyzet egy időben következett be. A bajtársainknak nem volt szerencséjük. – Számtalan pincetűznél voltunk már és először ez sem tűnt kiemelt káresetnek – vette át a szót Jakab Zoltán tűzoltó főhadnagy. – A körülmények viszont eltértek az eddigiektől, leggyakrabban pár négyzetméteres tárolóhelyek, illetve az ott tárolt éghető anyagok szoktak meggyulladni. A műegyetemi tűzesetet azért nevezik pincetűznek, mert a mínusz második szinten csaptak fel a lángok, egy labirintusrendszerben elhelyezett lőtéren. Az ilyen helyzetben megszokott módon jártak el kollégáink. A pincetűz az egyik legkellemetlenebb tűzfajta. A rossz szellőzés miatt a tűzben tömény füst képződik, kedden a gumi égése miatt ez még inkább megnehezítette a tájékozódást. A füst és a hő gyorsan kitölti a teret, és emiatt a látótávolság a semmivel válik egyenlővé. A tűzoltók négykézláb tapogatózva tájékozódtak a mélyben. A legfontosabb támpontunk ilyenkor a tömlő. Ha vizet pumpálunk bele és nyomás alá kerül, akkor megkeményedik, olyan lesz, mint egy földre fektetett korlát, amelynek mentén haladva kijutunk a pincéből, mivel az egyik vége a gépjárműfecskendőre van csatlakoztatva. Aranyszabály, hogy befelé mindig a tömlő jobb oldalán, kifelé a balon közlekedünk. – Előfordul, hogy a sűrű füstben és a labirintusban elveszíti a tűzoltó a tájékozódási képességét – folytatta Palotai Zs. Gábor őrnagy. Kedd éjszaka valószínűleg nem ez okozta a tragédiát, hanem az, hogy amikor nyomás alá került a tömlő, kirúgott és egy hurok keletkezett benne és ennek mentén köröztek a mélyben kollégáink, amíg el nem fogyott a levegő a palackjukból. Én már mentem le kötéllel pincébe, de nehezebben tudtam feljönni, mint a kollégám, aki a tömlő segítségével tájékozódott. A kötél elszakadhat, bármibe beleakadhat. Kedden a szűk lépcsőn, a hatalmas füstben, ahol gyakorlatilag semmit nem lehetett látni, ha minden tűzoltón lett volna kötél, összegubancolódhatott volna, még nagyobb tragédiát okozva ezzel. Ráadásul a tömlő vastagsága többszöröse a kötélének, így biztosabb támasz lehet a kivezető út keresésekor. A hőkamera például sokat segít a tűzfészek és a személyek keresésében, érzékeli a hőmérséklet-különbséget és ez alapján kirajzolja az eltérő hőfokú testek körvonalát. Szükség lenne személyi riasztók beszerzésére is, amely nagyon erős hangjelzést ad, ha viselője egy percig nem mozdul meg. – A személyi riasztó akkor is segíthet, ha eltéved az ember – mondta Jakab Zoltán tűzoltó főhadnagy. Kedden éjjel előfordult, hogy volt olyan kolléga, aki mellett elmentek a többiek négykézláb tapogatózva a sötét füstben, és hamarabb találták meg a pince mélyebb részén fekvő társát, mint őt. Ha lett volna rajtuk személyi riasztó, elképzelhető, hogy hamarabb találják meg őket. Vannak olyan nyugati országok, ahol olyan készülékeket használnak a tűzoltók, amely kifelé a parancsnoknak egy laptopra küldi az adatokat a bevetésben részt vevők pulzusáról, a palackjuk levegő oxigénmennyiségéről, a benti hőmérsékletről. Így gyorsabban kiderül, hogy valaki a mentés során bajba került, illetve kívülről is tudják jelezni, hogy fogytán a levegője. Az általunk használt légzőkészülékben is van egy jelzőrendszer beépítve, amely hangjelzést ad, ha bizonyos mennyiség alá csökken a levegőtartalékunk a palackban. Többször előfordult, hogy a köteléken belül nem tudtuk azonnal megállapítani, hogy kinek a készüléke jelzett. Kedden ráadásul akkora volt a füst és a korom a járatokban, hogy csak többszöri dörzsöléssel, közvetlen közelről lehetett leolvasni a palack mérőműszerének kijelzőjét. A fővárosi tűzoltóság felszerelése európai szinten jónak számít, de nem szabad egy szinten megállni, folyamatosan fejleszteni kell az eszközállományt. Még több hőkamerára lenne szükségünk, vannak már olyan tömlők, amelyeken eltérő színnel jelzik, hogy melyik irány vezet be, illetve kifelé, és ezek jó tájékozódást biztosítanak sötétben is. Kedden valószínűleg hiába lett volna jelzés a tömlőn, mert az megtekeredett és a jel mentén ugyanúgy többször megtették volna a köröket, mint anélkül, hogy megtalálják a kivezető utat. Azt viszont nem zárhatjuk ki, hogy ilyen eszközök egy másik bevetésnél valakinek megmenthetik az életét. Jó lenne, ha még több rádió állna rendelkezésre, hogyha olyan helyre kell bemennie a tűzoltóknak, ahol nincs más kapcsolata a külvilággal, baj esetén is tudnának segítséget kérni. – A tűzoltók tisztában vannak azzal, hogy a felszereléseik korszerűsítése pénzbe kerül – összegezte az elhangzottakat Palotai Zs. Gábor tűzoltó őrnagy. Egyik kollégánk érdekes megközelítésben jellemezte a helyzetünket. Jobb a felszerelése azoknak a katonáknak, akiket azért küldenek a háborúba, hogy embereket öljenek, mint a tűzoltóknak, akiknek az élet védelme, mentése a feladatuk. Naponta halljuk, hova, kikre, mennyi pénzt költenek, mi ezt mindig úgy fordítjuk le tűzoltó nyelvre, hogy milyen eszközöket tudnánk belőle vásárolni. Megszólal a sziréna. Riasztás van. – Nem a mienk – közli némi csalódottsággal az őrnagy. – Kedd óta nem voltunk káresetnél, jó lenne túlesni az elsőn. A munkánk során nagyon sok sérülést, halálesetet látunk, de a tűzoltó valahogy nem hiszi el, hogy ez vele is megtörténhet. Ilyen helyzetben, mint a kedd éjszaka, amikor ismerőseinket, barátainkat hoztak ki a mélyből és próbáltak a szemünk előtt újraéleszteni, szembesülünk azzal, hogy a tűzoltó is ember. Sándor Csilla