Fotó: aszhirportal.hu
Fotó: aszhirportal.hu
Hirdetés

Horváth Bálint, az ÁSZ szóvivője hétfőn, MTI-hez eljuttatott közleményben Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleményére reagált. Abban az állt, hogy a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt a műemléknek számító épületet megrongáló tizenegy férfi ellen, és büntetővégzés meghozatalát indítványozta.

A számvevőszék tudatta, hogy a támadás elkövetői a nemzeti vagyont rongálták meg és több millió forintos kárt, valamint helyreállítási költséget okoztak az adófizető állampolgároknak. Mivel közvagyonról van szó, a polgári peres eljárást ennek megtérítéséért kezdeményezték – indokoltak.

Az ÁSZ székházának helyet adó épület történelmi értékkel bír, a Duna-korzó hét koraeklektikus háza közül egyetlenként maradt fenn. Az 1869-71-ben épült palotát a hajlított székeiről híres Thonet testvérpár építtette. Tervezője Skalnitzky Antal és Koch Henrik építő cége volt. Az épület műemléki védettség alatt áll – olvasható a közleményben.

A tizenegy vádlott – 31 és 59 év közötti férfiak – három társukkal az Állami Számvevőszék tevékenységét kifogásolták, és ennek kifejezésére 2018. január 17-én a kora délutáni órákban a számvevőszék V. kerületi, állami tulajdonú székházához mentek, és annak falára narancssárga festéket öntöttek, majd azt ecsetekkel szétkenték. A székház falán mintegy 2 méteres magasságig és a járdán festékfoltok képződtek, amelyek eltávolítása az épületen állagsérelemmel járt. Az okozott kár meghaladja a 3,2 millió forintot.