Az Alkotmánybírósághoz fordulunk a képviselői jogaink korlátozásának ügyében. #Párbeszéd

Gepostet von Szabó Tímea am Dienstag, 10. Dezember 2019
Hirdetés

A párt társelnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: „a szájzár törvénynek” az lényege, hogy „újból megfélemlítse az ellenzéki képviselőket” és megtiltsa nekik, hogy kritizálják a kormány működését.

Szabó Tímea hozzátette, hogy a kormány a frakcióalakítási szabályokat is meg akarja változtatni, így a jövőben a független képviselők nem ülhetnének be egy frakcióba.

A Párbeszéd társelnöke úgy fogalmazott: Orbán Viktor, Kövér László és „barátaik” nem tudják elviselni az önkormányzati választáson elszenvedett vereségüket, ezért ahol tudnak, ott állnak bosszút.

A kedden elfogadott törvény és a házszabály módosítása számos ponton sérti az alaptörvényt, nem felel meg a szükségesség és arányosság elvének, mert a szankciók alkalmasak a képviselői munka ellehetetlenítésére – jelentette ki. Jogbizonytalanságot okoz, hogy a büntetéseket nem kell mérlegelésnek megelőznie, ugyanis Kövér László házelnök saját hatáskörében vonhatja el a képviselők több havi, akár éves fizetését is – érvelt Szabó Tímea.

Az alkotmányosság elvét a jogorvoslathoz való jog hiánya is sérti – tette hozzá. Az is alkotmányos alapelvekbe és az alaptörvénybe ütközik, hogy a képviselők parlamenti szavazási jogát tartósan korlátozhatják – tette hozzá.    

A frakcióvezető aggályosnak nevezte, hogy Kövér László mennyire fogja „politikai bunkósbotként” használni a jogszabályt. Az elmúlt harminc évben arra sem volt példa, hogy a házelnök egyedül határozza meg, hogy melyik politikus melyik szakbizottságban folytassa a munkáját – bírált Szabó Tímea.