Demeter Márta (LMP) arról beszélt, hogy a kormánypártok az elmúlt hónapokban semmit nem hallottak meg az emberek segélykiáltásaiból. Azt mondta, a kabinet nem kormányoz, hanem tömegeket hagy az út szélén. Eközben az oktatás területén a különböző vagyonkezelő alapítványokat kitömik az adófizetők pénzéből, és ide csatornáznák be az uniós források egy részét is – hangoztatta. Azt kérdezte: mitől oldja meg a felsőoktatás problémáit a tulajdonosváltás? A vagyont magánosítják, a költségeket társadalmasítják – összegezte véleményét az ellenzéki politikus.

Hirdetés

Schanda Tamás, az innovációs tárca parlamenti államtitkára felidézte a politikusnő pályáját és azt mondta: álságos, amikor a kormány intézkedéseit támadja. Az a párt, ahová átejtőernyőzött, arcélét vesztette, és Gyurcsány Ferenc karjai között keresi a túlélést – fogalmazott.

A felvetésekre reagálva kitért a gazdaságvédelmi akciótervre, és azt mondta, a védekezés egyértelműen sikeres volt, a foglalkoztatottak száma meghaladja a 4,5 milliót, a munkanélküliség az egyik legalacsonyabb Európában. Most pedig útnak indul a gazdaság-újraindítási akcióterv. A kormány egyértelműen a gazdaságfejlesztés és innováció kiemelt szereplőiként számít a magyar egyetemekre, azoknak rugalmasabb, szabadabb működési környezetet szeretne teremteni – jelezte.

A képviselő a választ nem fogadta el.

Korábban írtuk