Hirdetés
Fotó: Vermes Tibor/Demokrata, archív

Előzőleg az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke a testület első úgynevezett jogállamisági jelentését bemutatva azt mondta: noha sok európai uniós tagállamban szigorú jogi szabályozás védi a jogállamiságot, a média és az igazságszolgáltatás szabadsága előtt álló kihívások több országban súlyos veszélyt jelentenek a demokratikus normák betartására.

Vera Jourová kiemelte: a koronavírus okozta válság leküzdése az Európai Unió egészében próbára tette a jogállamiság kereteinek rugalmasságát, és a kormányok által hozott rendkívüli intézkedések némelyike szerinte határozottan túlzó volt. 

Az országspecifikus értékelések azt mutatják, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége továbbra is komoly veszélyben van egyes tagországokban, volt olyan eset, amely az unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljáráshoz vezetett – mondta. 

Fotó: shutterstock.com/Alexandros Michailidis
Korábban írtuk

A korrupciós ügyekben a nyomozás, a büntetőeljárás és az ítélethozatal hatékonysága több tagországban továbbra sem elégséges – fogalmazott a hazánkat a napokban megtámadó Jourová. – Egyes tagállamok esetében emellett komoly aggályok vetődnek fel a médiára és a médiahatóságokra gyakorolt politikai nyomás, illetve az újságírókat és más médiaszereplőket érő megfélemlítések és támadások miatt is – tette hozzá.

Varga Judit szerint a jelentés hatálya önkényes, és egyetlen olyan objektív referenciaértéket sem határoz meg, amely minden tagállamra nézve egyformán alkalmazható lenne.

„A jelentés forrásainak kiválasztása elfogult és nem átlátható. Elfogadhatatlan, hogy a jelentést valójában olyan szervezetek írták, amelyek a Magyarország ellen összehangolt politikai kampányt folytató, központilag finanszírozott nemzetközi hálózat részei. A jelentés magyar fejezete 12 civil szervezetre hivatkozik. Ezek közül 11 civil szervezet kapott az elmúlt években pénzügyi támogatást a Soros Györgyhöz kötődő Nyílt Társadalom Alapítványoktól” – írta Varga Judit.

Hozzátette: Magyarország azon kevés tagállam egyike, ahol valódi pluralizmus érvényesül a médiában, az ideológiai vitákban és a közvéleményben. A baloldali és liberális médiacsatornák által nagymértékben uralt nyugat-európai médiával ellentétben.

„Magyarországon a konzervatív és kereszténydemokrata nézetek is eljutnak a nyilvánossághoz. Magyarország Alaptörvénye és állami berendezkedése a jogállamiságon alapul. Magyarország alkotmányos identitásának védelme az állam minden szervének kötelessége” – írta.

❗️ Az Európai Bizottság ma megjelent 2020-as jogállamisági jelentése abszurd és valótlan, így nem szolgálhat alapul…

Gepostet von Varga Judit am Mittwoch, 30. September 2020

Az igazságügyi miniszter leszögezte: a magyarországi helyzetre vonatkozó összes megbízható információ objektív és pártatlan elemzése csak arra a következtetésre vezethet, hogy Magyarországon az Európai Unió alapvető értékeit tiszteletben tartják, és a jogállamiság elve érvényesül.