Fotó: Vogt Gergely / Demokrata
Hirdetés

– Milyen mértékben változott a kormányhivatal és az ön feladatköre a járványhelyzet alatt?

– A békeidőben érvényeshez képest természetesen bővültek a hivatali feladatkörök a rendkívüli jogrend bevezetésével. A kormánymegbízott látja el ugyanis a Megyei Védelmi Bizottság elnöki feladatait csakúgy, mint például az évszázad dunai árvizének idején, 2013-ban. Ezekben az időkben munkatársaimra is többletmunka hárul a védekezés során. Pest megye az ország legnagyobb lakosságszámú megyéje, közel egymillió-háromszázezer ember él kormányhivatalunk működési területén. Nagy kihívás tehát az itt élő emberekért dolgozni nap mint nap, amelynek igyekszünk minél jobban megfelelni.

– Milyen feladatoknak kell megfelelniük?

– Amikor az Operatív Törzs meghozta a döntést, hogy minden óvodai, iskolai és bölcsődei pedagógusnak felkínáljuk a tesztelés lehetőségét, a művelet végrehajtása a mi feladatunk lett. Megkerestük az orvosi egyetemeket és a hallgatókat. Azokkal, akik vállalták a részvételt, megállapodtunk. Ők végezték a szűrést. Száz csapatot állítottunk össze, amelyet két-három orvos- és ápolástan-hallgató alkotott, illetve egy kormányhivatali munkatárs. Minden szervezési és logisztikai feladatot elvégeztünk. Személyesen is hálás vagyok és köszönetet mondok a hallgatóknak, az egyes intézmények munkatársainak, az állami társszerveknek és saját kollégáimnak is, hogy részt vettek a munkában, és önzetlenül segítették megoldani ezt az embert próbáló feladatot. Nem utolsósorban pedig köszönöm azoknak, akik vállalták az önkéntes tesztelést. Így képet kaphattunk az átfertőzöttség mértékéről. Emellett természetesen a kormányhivatal normál működése sem állt le.

Korábban írtuk

– Könnyen ment a toborzás, működik a társadalmi szolidaritás?

– Hála Istennek, igen. Bevallom, nem is számítottam másra. Pest megyében mintegy kétszázötven hallgató vett részt a tesztelésben, meggyőződésem, hogy mindenki csak nyert ezzel. Hivatásukban megerősödtek, más emberekként mentek vissza az egyetemre. Számos helyszínen jártam az elmúlt hetekben, igyekeztem minden tesztelést végző hallgatóval személyesen is beszélni. Jó volt látni, hogy szeretnének jót tenni és segíteni. A leendő orvostársadalom belső morálja szempontjából is nagyon építőnek tartom ezt az időszakot. Egyik kollégám készített egy informatikai rendszert, amely sok egyéb funkciója mellett arra is alkalmas, hogy a résztvevők véleményezhették a munkakörülményeiket. Nagyon pozitívak voltak a visszajelzések, tízes skálán nem született nyolcasnál rosszabb eredmény. A nemzeti parki és erdészeti igazgatóságoktól, a vízügyi igazgatóságtól, a Magyar Közúttól, a tankerületi központoktól, valamint az egyházaktól is számos segítő felajánlás érkezett. Most is kiderült, hogy az emberek kikre számíthatnak a bajban.

– Mit mutatnak a tesztelési eredmények? 

– A célcsoport, tehát az oktatási és szociális intézményekben dolgozók mintegy háromnegyede élt az önkéntes és ingyenes teszt lehetőségével, az eredmények pedig biztatóak. Az első héten 2,44, a második héten 1,98, a harmadik héten pedig 1,97 százalék volt a fertőzöttek aránya országosan. A pesszimista jóslatok ellenére tehát kiderült, hogy az iskolák biztonságosak, nem váltak gócpontokká. Ezután a kormányhivatali kollégákat is teszteltük. Kormányablakainkban jelenik meg a legtöbb ügyfél. Biztatónak tartom, hogy itt dolgozó kollégáink körében csupán 1,29 százalék volt a fertőzöttek aránya. Ez azért különösen fontos, mert olyan munkakört ellátókról van szó, akik folyamatos kontaktusban állnak a hozzánk fordulókkal. Ez az eredmény talán annak is köszönhető, hogy minden óvintézkedést szigorúan betartunk. A kormányablakokban mindenhol plexifal óvja ügyfeleinket és munkatársainkat, maszkot viselnek, fertőtlenítik a kezüket, emellett az időpontfoglalás, valamint a lejárt személyi okmányok érvényességének meghosszabbítása is az egészség hosszú távú megvédését szolgálja.

– A lakosság átoltásában is részt vesznek majd?

– Most az oltási igények felmérése zajlik. A vakcinainfo.gov.hu oldalon lehet előre regisztrálni a koronavírus elleni védőoltásra. Már most látható, hogy nagyon komoly az érdeklődés. Az oltással kapcsolatban az Operatív Törzs dönti majd el, hogy a kormányhivataloknak milyen feladataik lesznek. Tudjuk, hogy az oltóanyag ingyenes lesz, az oltás pedig önkéntes. 

– Az ellenzéki politikusok sok esetben az önök munkáját is kritizálják. 

– Fordított helyzetben nekem eszemben sem lenne támadni a kormányt, miközben a járványügyi védekezés leköti az erejét. Azt tartom természetesnek, hogy a bajban félretegyük, ki milyen pártállású. A jelenlegi ellenzék azonban másképpen gondolja, ők éppen most érzik elérkezettnek az időt a politikai áskálódásra. De engem a támadásoknál is jobban zavar, hogy egy nagyon fontos kérdés még nem hangzott el egyetlen ellenzéki politikus szájából sem: miben segíthetünk? Az orvosokkal és ápolókkal, katonákkal és katasztrófavédőkkel, valamint a szociális dolgozókkal vállvetve küzd reggeltől estig az Operatív Törzs, a kormány, valamint az államigazgatásban dolgozó munkatársak, mert a koronavírus elleni harc most a legfőbb feladatunk. A Soros-koalíció ezzel szemben több fórumon is azt próbálja elhitetni az emberekkel, hogy minden rossz. Nekik sem ártana, ha konstruktívan viszonyulnának a veszélyhelyzethez, és próbálnának segíteni. Másképpen nem megy. Valóban csak együtt sikerülhet túljutnunk ezen a járványon.