Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Potápi Árpád János államtitkár beszédet mond a Magyar nők a cselekvő nemzetért 2022 című konferencia megnyitóján a budapesti Benczúr Hotelben 2022. március 26-án
Hirdetés

Potápi Árpád János a Magyar nők a cselekvő nemzetért 2022 című konferencián szólalt fel, amelynek főszervezője az Európai Regionális Szervezet és a bécsi Kaláka-Club, védnöke Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya volt.

Köszöntőjében az államtitkár azt mondta, hogy 2010-ben olyan nemzetpolitika kezdődött, amely valóban a nemzet egységét hivatott megvalósítani. A kormány nemzetben gondolkodik – nyomatékosította. Az áprilisi országgyűlési választásra 456 ezren regisztráltak a határon túlról – közölte az államtitkár. Reményét fejezte ki, hogy minél többen visszajuttatják a levélszavazatukat.

A kormány ki merte mondani Európa közepén, hogy a család egy férfi és egy nő törvényes kapcsolatán alapul – hangoztatta Potápi Árpád János. Hozzátette: örülnek, hogy a konzervatív, nemzeti oldalon is vannak olyan hölgyek, akik fel merik vállalni a véleményüket.

A kormány 2010-ben kinyilvánította, hogy a társadalom alapját a közösségekben látja, azok pedig a családokon nyugszanak. A történelemben minden sikeres férfi mögött állt egy nő, de a hölgyek is sokszor vezetők voltak – hangoztatta Potápi Árpád János.

Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselő a köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a nő erő, a család érték, a gyermek kincs. Azt mondta, hogy az áprilisi országgyűlési választásnak és a népszavazásnak nagy a tétje. Ott kell lenni, voksolni kell – hangoztatta.

Fontosnak nevezte, hogy az emberek a népszavazáson is kifejezzék a véleményüket: jelezzék, hogy Magyarország elkötelezett a gyermekek védelme iránt. Szavai szerint ugyanis az utóbbi időben minden kritikát azért kapott a kormány, mert ki merte mondani, hogy a szülők joga a gyermekek nevelése, akiket védeni kell a befolyásolástól.

A Magyarország elleni támadások már 2012-ben hétről hétre erősödtek, és ma is tartanak, mert az európai fősodor nem akarja elfogadni, hogy „mi (…) másképpen gondolkodunk nemzetről, családról, hagyományos keresztény értékekről” – jelentette ki Gál Kinga.

Az EP-képviselő szerint aktív, hatékony, felelősséget vállaló nőkre van szüksége a nemzetnek, hogy igazán cselekvőképes maradjon. Magyarország és Európa jövője a családokban rejlik, és ezt egyre többen gondolják így – mondta Gál Kinga.

A szervezők nagyjából 15 országból több mint 100 résztvevőt vártak a konferenciára.

Korábban írtuk