Fotó: MTI/Kovács Attila, archív
Hirdetés

A bosszú költségvetésének, az önkormányzatok elleni hadjáratnak nevezte a 2021-es büdzsét a Jobbik vezérszónoka.

Potocskáné Kőrösi Anita szerint a kormány a költségvetéssel közvetetetten a magyar embereket bünteti azért, mert fel merték emelni az „Orbán-rezsim” ellen a hangjukat a tavalyi önkormányzati választáson, amely „valódi nemzeti konzultáció volt”.

Kifogásolta, hogy ismét a tavaszi ülésszakon nyújtották be a költségvetést, holott a koronavírus-járvány hatásai még csak most kezdenek a felszínre kerülni. Szerinte csak abból látható, hogy a kormány számol a bizonytalansággal, hogy jelentősen csökkent a költségvetés átláthatósága.

Korábban írtuk

Nem részletezik, mire mennyit akar költeni a kormány, csak sejteni lehet, hiszen az elmúlt években a „látványberuházások” és azok a projektek voltak fontosak, amelyekből „kormányhű oligarchák” jó sokat „szakíthatnak” – bírált.

A kormány nemcsak idén, hanem egészen 2024-ig elvonja a gépjárműadó eddig a településeknél maradó 40 százalékát. Nem törődnek azzal, hogy vannak olyan kistelepülések, amelyeknek ez az egyetlen bevételi forrása – jegyezte meg.

Hozzátette: a különleges gazdasági övezetté történő nyilvánítással felülírják a települések közigazgatási határait, rávetik magukat az iparűzési adóra.

A szolidaritási hozzájárulásból 43 helyett 160 milliárd forintot terveznek beszedni úgy, hogy az alacsonyabb adóerejű önkormányzatokat is bevonják a teherviselésbe – mutatott rá.

Elmondta, jövőre csaknem 150 milliárd forint áll rendelkezésre kormányzati kommunikációra, miközben a járvány elleni védekezési alapban 30 milliárd forint van.

Frakciótársa, Z. Kárpát Dániel arról beszélt, hogy a Jobbik módosító indítványai a magyar munkavállalók érdekeit védik, bevonják a bankokat és a multinacionális cégeket az arányos közteherviselésbe, de lesznek jövővédelmi javaslataik is.

A járványügyi védekezésben a munkavállalók érdekei háttérbe szorultak – mondta. Hozzátette: a kieső bérek pótlása mellett emelni kell a munkanélküli ellátás összegét és időtartamát, könnyíteni kell a minimálbéresek helyzetén, vissza kell építeni a cafeteriát.

Véleménye szerint a jövő évi büdzsé nem üzen semmit annak a fiatalnak, aki egy albérletben tengődik és bevételének 40 százalékát lakhatásra költi. Ezért jövővédelmi csomagjukban szerepel egy állami bérlakásprogram megvalósítása is.

Hozzátette: el kell gondolkozni – lengyel mintára – , hogy a 29 éves, illetve az annál fiatalabb dolgozók ne fizessenek személyi jövedelemadót.