Hirdetés

Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) polgármester a beemelés előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a kecskeméti városháza harangjátéka mellett az ország legnagyobb harangjátéka lesz a győri.

Közölte: valamennyi harang az innsbucki Grassmayr harangöntödében készült idén nyáron, ahol 1599 óta öntik a harangokat.

A bronzharangok játéka hangterjedelemben három oktávot ölel fel, a hatvonalas C hangtól a háromvonalas C hangig terjed a skála – tette hozzá. A harangjáték szeptemberben indul.

A polgármester elmondta, hogy az 1805-ben öntött és az első világháború során elrekvirált tűzharang helyébe is egy öntött új harang érkezik a nyugati toronyba, várhatóan december 6-áig.

Korábban írtuk

A tűzharang később a negyed, fél, háromnegyed és egész ütéseket üti majd, emellett lengetve, harangnyelvvel is megszólalhat a nagyobb ünnepségek alkalmával.

Dézsi Csaba András úgy fogalmazott, hogy a harangjáték zene, így az emberek lelkéhez szól, ami különösen fontos a járványos időszakot követően, emellett turisztikai vonzerővel is bír.

Most Balázs harangszakértő azt mondta, hogy európai kitekintésben az egyik legpontosabb hangolású harangjátéknak tekinthető a győri.

A harangokat egyedileg készítették, 1100 Celsius-fokon öntötték, különlegességüket pedig a forma kialakítása adja, mert véglegesen az határozza meg a hangjukat – közölte.

Kiemelte azt is, hogy a másik különlegesség a hangterjedelem, mert a három oktáv annyira széles, hogy a könnyűzenei és a klasszikus zenei irodalomnak szinte a legtöbbjét el tudja játszani.

A harangok mintegy félszáz zeneszámból fognak játszani – mondta Most Balázs, hozzátéve, hogy kialakítanak egy évközi blokkot, amelyben hétköznap húsz zeneszámot játszanak majd, hétvégenként pedig öt tematikus – matiné, operett, népdal, klasszikus és könnyűzenei – blokkból játszanak. A könnyűzenei blokkot az önkormányzat szavazásra bocsátja közösségimédia-felületein – jelezte.

Mindezek mellett a nagyobb egyházi és állami ünnepekre is összeállítják az ünnepi zenei programot – mondta.