Fotó: MTI, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció
Hirdetés

A szakértő azt mondta, hogy a lengyel kormány a közép-európai térségben látja az Európai Unió jövőjét, ez pedig több térségi ország jövőképével egybeesik.

A visegrádi négyek (V4: Lengyelország, Csehország, Magyarország, Szlovákia) bebizonyították, hogy egy közép-európai érdekszövetség is komoly eredményeket érhet el az Európai Unióban, ugyanis olyan sorsdöntő ügyekben foglaltak el komoly pozíciót, amelyek meghatározzák Európa jövőjét a következő évtizedekben – értékelt, hozzátéve, hogy ez a szövetség és elvi kiállás tovább erősödik majd.

Szabó Dávid kitért arra is, hogy az Európai Unióban ritka kivételnek számítanak azok a nagy pártok, – Lengyelországban a PiS, Magyarországon a Fidesz – amelyek a választáson 40 százalék felett teljesítenek.

Ez fontos a nemzeti érdekérvényesítésben, erősíti a V4-ek érdekérvényesítő képességét, és modellként szolgálhat azoknak az európai pártoknak, amelyek nem hiszik, hogy meg lehet nyerni az emberek többségének a bizalmát – mondta.

A lengyel parlamenti választások hétfő este közölt hivatalos végeredménye szerint a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt a szavazatok 43,59 százalékával győzött. A második a fő ellenzéki párt, a Polgári Koalíció (KO) lett 27,4 százalékkal, a harmadik a posztkommunista Baloldali Demokratikus Szövetségből (SLD), valamint kisebb balliberális tömörülésekből álló baloldali szövetség 12,56 százalékkal. A Lengyel Parasztpártra (PSL) és a vele közös listán induló, rendszerellenes Kukiz’15 mozgalom alkotta szövetségre 8,55 százalék szavazott. Az ötszázalékos bejutási küszöböt átlépte még a voksok 6,81 százalékával a nemzeti radikális pártok szövetsége, a Konföderáció (Konfederacja).