Fotó: MTI/Máthé Zoltán (szerk.)
Hirdetés

A tv honlapján megjelent információ szerint a független főpolgármester-jelölt úgy vélekedett: azért osztotta fel egymás között a négy baloldali párt Budapestet, mert továbbra is a Fideszt akarják hatalmon tartani és önmagukat ellenzékben.

„Nem akarnak osztozni az ellenzéken és nem akarják leváltani a Fideszt. A Fidesz maradjon hatalmon, az MSZP és a DK meg ellenzékben. Ők az ellenzéki pole-pozícióért hajtanak, ezért szalámizzák le a centrumot” – fogalmazott.

A Momentum – szerinte – ugyanazért csatlakozott a régi ellenzéki pártokhoz, amiért 1994-ben az SZDSZ vagy 2013-ban az Együtt és a Párbeszéd: „a júdáspénzért, a pozíciókért, a polgármesteri helyekért, a felügyelőbizottsági helyekért”.

Az előválasztás Puzsér Róbert szerint akkor jöhet létre júniusban, ha Karácsony Gergely kiad egy nyilatkozatot arról, hogy összellenzéki együttműködés lesz nem csak a fővárosban, hanem a kerületekben is a Jobbikkal és az LMP-vel együtt.

Leszögezte: abban az esetben, ha létrejönne az összellenzéki együttműködés minden kerületben, akkor nyitott lenne az előválasztásra. Szerinte, nem lehet kihagyni a Jobbikot – írta a Hír TV a honlapján.