Fotó: shutterstock.com, illusztráció. Készítette: New Africa
Hirdetés

Gáncs Kristóf, a segélyszervezet kommunikációs vezetője a gyűjtést elindító szerdai budapesti sajtótájékoztatón arról beszélt, a koronavírus-járvány sok családot hozott nehéz helyzetbe, és úgy látják, nagyon komoly lemaradások gyűltek fel a gyerekek körében. A nyári időszakban ezért különböző felzárkóztató táborokat szerveztek, az iskolakezdésre pedig kétezer rászoruló gyerekhez szeretnének eljuttatni tíz-tízezer forint értékű, személyre szabott, minőségi tanszercsomagot.

Hozzátette: fontosnak tartják, hogy minőségi iskolaszer kerüljön a táskákba, mert a jó minőségű tanszerek esélyt kínálnak arra, hogy a gyerekek büszkén és örömmel ülhessenek be az iskolapadba.

A tanszercsomagban részesülő gyerekek a segélyszervezet országos intézményhálózatának látóköréből lettek kiválasztva. A 1353-as adományvonal tárcsázása hívásonként vagy SMS-enként 250 forint támogatást jelent, negyven hívással „megtölthető” egy iskolatáska – tette hozzá.

A segélyszervezet online adományozási felülete a www.iskolakezdesegyutt.hu oldal, a nagyobb postákon gyűjtőperselyekben várják az adományokat, átutalással pedig a 11705008-20464565 számlaszámon lehet csatlakozni a felhíváshoz, a közlemény rovatban feltüntetve az „Iskolakezdés együtt!” mottót.

Korábban írtuk

Wolf Kati énekesnő, a segélyszervezet önkéntese a rendezvényen elmondta: idén már tizedik alkalommal vállalta a kampány arcának szerepét. A korábbi években ezer-ezer iskolatáska megtöltése volt a cél, tavaly a koronavírus-járvány miatt már kétezer iskolatáskát töltött meg tanszerrel a segélyszervezet, így már tízezer gyermeken segítettek a tíz év alatt. Most további kétezer rászoruló gyerek iskolakezdésének megkönnyítése a szervezet célja.

A rendezvényen bemutatták azt a kisfilmet, amely a rászoruló gyermekek iskolakezdési nehézségeire és támogatásuk fontosságára hívja fel a figyelmet, és amelyet a televízióban és közösségi médiában fognak terjeszteni. A segélyszervezet egy másik kisfilmjében Lékai-Kiss Ramóna műsorvezető, a segélyszervet önkéntese az online adományozást népszerűsíti.

A segélyszervezet idén is vállalja, hogy a célként kitűzött kétezer iskolakezdési támogatáshoz szükséges összegen felül beérkező pénzadományból a szervezet országos intézményhálózatának Kapaszkodó programjaiban részt vevő, több ezer diák felzárkózását támogatja egész évben. A program a járványhelyzet alatt sem szünetelt.