DK: Látványszínház a miniszterek eskütétele

A Demokratikus Koalíció „látványszínháznak” tartja a miniszterek eskütételét, szerintük a tárcavezetők nem az országot, hanem Orbán Viktor miniszterelnököt fogják szolgálni – a párt frakcióvezető-helyettese közleményében ezzel indokolta képviselőcsoportja távolmaradását az Országgyűlés pénteki üléséről.

Vadai Ágnes az MTI-hez eljuttatott kommünikében azt írta: a DK képviselői ebben a produkcióban nem hajlandóak statisztálni. Emlékeztetett: a miniszterek bizottsági meghallgatásain nemmel szavazva már kifejezték az ellenzék akaratát. „A DK továbbra sem alkuszik Orbán rendszerével” – zárta közleményét.

Fotók: MTI, szerk.

Jobbra: Vadai Ágnes (DK), balra: Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

JOBBIK: Az új kabinet Orbán Viktor kézivezérelt személyes válogatottja

A Jobbik az új parlamenti ciklusban is folytatja munkáját a devizahitel-károsultak helyzetének rendezése érdekében – mondta a Jobbik alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján. Z. Kárpát Dániel kérdésre válaszolva az új kormány névsorát úgy értékelte: Orbán Viktor „személyes válogatottjáról” van szó, szerinte legfőképpen a lojalitás volt a fokmérője, hogy kiből lehet miniszter és kiből nem. Hozzátette: ez nem zárja ki, hogy szakmailag kompetens személyek is szerepelnek a miniszterek névsorában, de az a kérdés hogy Orbán Viktor mennyire nyúl majd bele a munkájukba, illetve a miniszterelnök legszűkebb köre átnyúl-e majd a fejük felett.

Úgy vélte: három hónap múlva lehet hitelesen megítélni az új kormány működési alapelveit, ugyanakkor tisztán látható Orbán Viktor egyszemélyes kézi vezérlése és a politikailag másként gondolkodókkal szembeni fenyegető magatartás is. Arról, hogy az ellenzéki pártok közül csak a Jobbik vett részt a miniszterek eskütételén, Z. Kárpát Dániel azt mondta: „a nem ijedős ellenzéki erők felveszik a kesztyűt” a kormánypártokkal, az a „politikai cirkusz”, amit Gyurcsány Ferenc és más kisebb ellenzéki pártok csinálnak, a bohózat kategóriájába tartozik.

KDNP: A jövőben is segítjük a magyar családok megerősödését

A kereszténydemokraták – mint ahogyan eddig is tették – kormányzati szerepvállalásukkal minden magyar család megerősödését és a határokon átívelő nemzet sorsának jobbítását kívánják elősegíteni – közölte a kisebbik kormánypárt pénteken az MTI-vel, miután kabinet tagjai esküt tettek a parlamentben.

Pénteken a KDNP országgyűlési frakciójának tagjai közül ketten, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős tárca nélküli miniszterként, Süli János pedig a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszterként tett esküt.

A FIDESZ reagálása egy másik cikkben olvasható.