Regölés
A regöléshez tartozó rítusének a magyar folklór egyik kiemelkedő értéke. Maga a regölés a tél közepi szerencsekívánatok legősibb fajtája. A hazai kutatás sokat foglalkozott a regölés és a regösének kérdéseivel, mert abban a téli napforduló megünneplésének pogány nyomait vélte felfedezni.
Az ősi népszokások kezdenek kikopni a magyarság, de más etnikumok életéből is. Mivel a keletről származó magyarság igen gazdagnak mondható ezek számát illetően, érthető, hogy még napjainkig is maradt annyi érdekes, Európában egyedi népszokás, amit érdemes felújítani. Különösen a határainkon kívül rekedt kisebbségek őrizték meg identitásukat megtartó hagyományaikat.
A korábbi évtizedekben a magyarság eredetét a finnugorságra vezették vissza. Ebből levonva a következtetést, a regölést is finnugor eredetűnek vélték. Archaikus, ritmikus éneke a táltosok világában gyökerezik. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a magyaroknak mindig táltosaik (gyógyító embereik) voltak, soha nem sámánjaik. A regös (énekmondó) elnevezés a nyelvészek és őstörténészek szerint az ősi magyarok varázslóinak egyik elnevezése lehetett. A regölés egyik leglényegesebb mozzanata a jókívánságok kifejezése. Az új esztendő a középkorban Jézus születése napjával, karácsonnyal kezdődött. A szavakkal kifejezett kívánság a beteljesedést is jelenti, előkészíti. A regösök az eredeti fölfogás szerint tehát nem közönséges köszöntők, hanem a táltosok ősi tudását fölvillantó emberek. (Sebestyén Gyula a regölésben és a szavak ritmikus ismétlésében a sámánvarázslás csökevényét látta, ezt Kiszely István az őstörténetre hivatkozva cáfolta.)
A regölés földrajzi körzete a Dunántúl és Erdély. Hagyománya, szövege és dallama legtovább a Nyugat-Dunántúlon és Udvarhelyszéken maradt fenn, egyes elszórt elemei (áldomás, jókívánság) a farsangi szokásokba szívódtak fel. A XVI. században Heltai Gáspár regelőhetet emleget. A XVI–XVII. századi kalendáriumokban regelőhétfő volt a neve a vízkereszt utáni első hétfőnek. A regölés legények és házasemberek termékenység-, bőség- és párokat összevarázsló, házról házra járó köszöntője. A hozzá kapcsolódó szöveg gazdag és sokrétű, azon keresztül szinte a pogány-keresztény korszakváltás is lemérhető. A regöséneket a csodaszarvas-motívum, a refrén és a dallam alapján rítuséneknek tartják. Állandó szövegrésze a refrén. Például: „Rőt-ökör, régi törvény, haj regö rejtem, azt is megengedte az a nagy Úristen!; Haj regö rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen!” Az első regöséneket 1838-ban közölték nyomtatásban.
Udvarhelyszéken az ifjú házasokat regölték meg bőségvarázsló versekkel. A regösöket pálinkával, süteménnyel kínálták. A szokás legkorábbi változatát Kriza János gyűjtötte és Ószékely regesek dala (Homoród vidékéről) címmel adta közre. A moldvai magyaroknál szokásos kecskemaszkos játékok még a Dunántúlra áttelepült csoportoknál is megmaradtak. Egyházaskozáron (Baranya) szilveszter este kezdték el egészen újév reggeléig járni a kecskével. „Somfavessző, eltörött / S az mi kecskénk megdöglött. / Almavirág lehullott, / S az mi kecskénk föltámadt.”
Regölésre bármikor összejöhet egy jó barátokból álló társaság. Kell hozzá egy (láncos) bot, amivel a ritmust erősen verik, és egy énekmondó, aki ismeri a regösének szövegét. A Dunántúlon a regösök készségeihez tartozott még a köcsögduda, csörgős botok, regössíp, furulya. A refrént a társaságban mindenki együtt énekli az énekmondóval. Szép, archaikus magyar játék bármely időben.