Az MTI-hez elküldött összefoglaló szerint az év utolsó hónapjában szélsőséges ingadozás jellemezte a hazai és a nemzetközi földgázár-jegyzéseket. A hazai gáztőzsdén a másnapi árak a megawattóránként 90 eurós szintről indulva bejárták a 70-179 euró/MWh tartományt, és ismét újabb árcsúcsok dőltek meg.

Hirdetés

A piac változékonyságát jól mutatja, hogy volt olyan nap, amikor 13 százalékkal emelkedtek az árak, míg máskor csaknem 31 százalékkal csökkentek – jelezte a MEKH.

Decemberben nagy változékonyság jellemezte a nemzetközi árjegyzéseket is. Ütemes növekedés után a hónap második felére rekordmagasságba szöktek az árak, majd a hónap eleji szint alá korrigáltak. Az árkiugrást a hideg idő, a kínálat szűkössége, a szélcsendes időjárás, a nukleáris erőművi kapacitások kiesése miatti európai erőművi kereslet, valamint az európai- és világpolitikában kialakult bizonytalanságok együttes hatása okozta.

Az év végén az enyhébb időjárás hatására csökkent az árnyomás a piacokon. Mivel decemberben az európai gázárak átmenetileg még az ázsiai piacon kialakult árakat is meghaladták, ezért megindult a szabad LNG-készletek (cseppfolyósított földgáz) Európába áramlása, ami hűtötte a piacot.

Korábban írtuk

Az árak rendkívüli szintjét elsősorban az okozta, hogy Európában a korábbi éveknél számottevően alacsonyabb a tárolókban felhalmozott gázkészlet, és az Északi Áramlat-2 engedélyezésének elhúzódása, az orosz-ukrán konfliktussal és a Gazprom európai szállításainak csökkenésével kapcsolatos hírek nyomán az import növelése is korlátokba ütközött. A piac érzékenyen reagált minden olyan hírre, ami a gázkereslet vagy -kínálat negatív alakulásával volt kapcsolatos, ami korábban nem látott mértékű kilengéseket okozott a földgáztermékek árában – mutatott rá a MEKH.

Decemberben az előző havinál csak kis mértékben több import forrás érkezett az európai piacokra. Nőtt az LNG-import mennyisége, az orosz import viszont 23 százalékkal elmaradt az előző év decemberében szállított mennyiségtől. Ennek következtében az EU-ban felhasznált földgáz mintegy 25 százalékát szállító Norvégia 139,9 százalékos éves exportnövekedést ért el.

Bár a magyar piacon nincs tárolói készlethiány, és hosszú távú szerződés is garantálja a fogyasztók biztonságos ellátását, a piaci árak követték a nyugat-európai trendeket.

A Magyarországra érkező import mennyisége decemberben az előző havi szinten alakult, a környező országok importigénye viszont megemelkedett, így az ellátásban továbbra is nagy szerepet töltött be a kitárolás. A magas induló készletnek köszönhetően december végén még így is 50 százalékos volt a tárolók telítettsége – emelte ki a hivatal.

Magyarországon a rezsicsökkentés eredményeként az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő fogyasztók által fizetett földgáz árát jogszabályok rögzítik. Az egyetemes szolgáltatásért felelős szereplők az energiahivatallal egyeztetett módon, piaci eszközök igénybevételével fenntarthatóan biztosítani tudják a jogszabályokban meghatározott végfelhasználói árakat a lakosság számára – hangsúlyozta a MEKH.