Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

A Fővárosi Önkormányzat dísztermében rendezett pénteki eseményen Tarlós István főpolgármester kiemelte, hogy statisztikai adatok alapján Budapest Európa egyik legbiztonságosabb fővárosának számít, ennek megvalósulásában pedig elvitathatatlan érdeme van a polgárőröknek.

Hozzátette azt is, hogy az elmúlt évben 10 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma, ehhez hozzájárult az 1700 budapesti polgárőr 300 ezer órányi szolgálata. A főpolgármester elmondta, hogy a főváros közbiztonságának fenntartására 2 milliárd forintot fordít az önkormányzat.

Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya hangsúlyozta: az elmúlt kilenc évben felére csökkent a bűncselekmények száma. A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenrangú partnerként tekint a polgárőrökre – tette hozzá.

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke arról beszélt, hogy Budapest közbiztonságának nagyon komoly hatása van az egész ország közbiztonságára. Megfogalmazása szerint húsz éve csapnivaló volt a város közbiztonsága, 2010 után azonban gyökeresen megváltozott a helyzet, mára Budapest az egyik legbiztonságosabb város világszerte.

Kardos Pál, a Budapesti Polgárőr Szövetség elnöke elmondta, a jövő a fiataloké, éppen ezért a Budapesti Polgárőr Szövetségnek nagyon fontos a toborzás. Azt mondta: a Budapesti Polgárőr Szövetség legfontosabb célja, hogy erősítse a kapcsolatát a Fővárosi Önkormányzattal.

A rendészeti egyeztető fórumon a Budapesti Polgárőr Szövetség és a Budapesti Műszaki Szakképzés Centrum Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma és Szakközépiskolája együttműködési megállapodást írt alá „a polgárőrség népszerűsítése, a rendészeti ismeretek bővítése, valamint egymás hasonló célú programjainak segítése érdekében, illetve a közösségi szolgálatok megvalósulása céljából” – olvasható a közleményben.