Rendhagyó osztályfőnöki órát tartott Kecskeméten Schmitt Pál
Az iskola dísztermében több száz diák előtt az államfő hangsúlyozta: a szép magyar beszéd kopik, mellyel már akkor is szembesülhetnek a diákok, ha a telefonjuk utolsó tíz SMS-ét megnézik.
Schmitt Pál az órán elmondta: nagyon szeret verset szavalni.„Most is el tudom mondani azokat a verseket, melyeket önöknek meg kell tanulni” – fűzte hozzá. Szerinte naponta 20-30 oldal szépirodalmat is kell olvasni.
Schmitt Pál kiemelte: nem lehetünk önmagunkkal elégedettek, élethosszig tanulni kell, mert „az egy örök építkezés”. Mexikóváros és München olimpiai bajnoka kiemelte a sport, az egészséges életmód fontosságát is. A történelem ismeretét szintén fontosnak nevezte, mert szavai szerint „illik a magyarnak szépen beszélni, illik a magyarnak tudni, hogy az országhatárnál nem ér véget a magyar nemzet” – mondta, hozzátéve, „amit a szívvel lehet látni, az a nemzethatár”.
A rendhagyó osztályfőnöki óra után Schmitt Pál meglátogatta az átadás előtt álló új kecskeméti versenyuszodát.
(MTI)