Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt, szerk.
Vadai Ágnes, az egyik kezdeményező
Hirdetés

Az MSZP által szerdán kiadott, Lukács László György (Jobbik) és Vadai Ágnes (DK) alelnökök, valamint Harangozó Tamás (MSZP) bizottsági tag által jegyzett közlemény szerint minél előbb fel kell tárni, hogy milyen körülmények között születtek azok a hibás döntések, amelyek júliusban Vértesszőlősön a tragédiához vezető mentési kísérletet eredményezték.

Jelezték: az ülésen a honvédelmi és a belügyminisztert, valamint az érintett hatóságok vezetőit hallgatnák meg az ügyben.

Hangsúlyozzák: olyan tragédia következett be, amely elkerülhető lett volna, azt azonban továbbra sem lehet tudni, hogy egyedi esetről van szó vagy rendszerszintű problémáról.

A siklóernyős halála olyan súlyos következmény, ami miatt a fideszes politikusok nem mehetnek el továbbra is szó nélkül az ügy mellett, ugyanis az a minimum, amivel tartoznak az elhunyt családjának, hogy megnevezik a felelősöket – teszik hozzá.

Korábban írtuk

A kormánypárti képviselőknek kötelességük támogatni a bizottság összehívását és a vizsgálatot annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhasson elő a vértesszőlősihez hasonló eset – zárul a közlemény.