A társaság közleményében kifejtette, a magyar államfő telefonon kérte a közmédia vezetését a nemzeti egység szempontjából kiemelt fontosságú segítségnyújtásra.

Hirdetés

„A közmédia számára rendkívül fontos, hogy a média eszközeivel élve részt vállaljon a kárpátaljai magyarok és a menekültek támogatásában, bemutassa a magyarok szolidaritását, a jószándékú embereknek a bajbajutottak segítésére irányuló törekvéseit, a Híd Kárpátaljáért program keretében megvalósuló összehangolt segítséget” – olvasható az MTVA közleményében.

Közölték, a Duna Televízió tematikus műsorban biztat adományozásra és segítségnyújtásra a Kárpátalján élő magyarok és az orosz-ukrán konfliktus elől menekülők támogatása érdekében.

A nemzet televíziója mellett a tájékoztatásban részt vesz a közmédia valamennyi csatornája; hétfőtől naponta jelentkező műsorokban mutatják be azokat az egyéni vagy önkormányzati felajánlásokat is, amelyekkel szállást és ellátást biztosítanak az érkező családoknak – tették hozzá.

Korábban írtuk