Fotó: MTI/Soós Lajos
Hirdetés

Répássy Róbert elmondta: segíteni csak tettekkel lehet, tettekre változtatott elhatározással. Az elhatározásokat lépésről lépésre, együtt, egymást támogatva tettekre válthatjuk – fogalmazott, felidézve az elmúlt években a területen végrehajtott fejlesztéseket és jogszabályváltozásokat.

„Mi mindannyian elkötelezett hívei vagyunk a bűncselekményt, illetve a tulajdon elleni szabálysértést” elszenvedett és emiatt veszélybe kerülők támogatásának – fogalmazott az államtitkár. Hozzátette: minél kiépültebb lesz az áldozatsegítés hálózata, annál több segítséget tudnak nyújtani az arra rászorulóknak.

Az államtitkár hangsúlyozta: nincs áldozatvédelem áldozatsegítés nélkül és áldozatsegítés sincs áldozatvédelem nélkül. Hozzátette: olyan kötelességről van szó, amely a közvetlen vagy közvetett védelemmel kezdődik és a segítséggel válik teljessé. Minél hatékonyabb a kezdet, annál sikeresebb a befejezés – mutatott rá az áldozatvédelem fontosságára.

Répássy Róbert elmondta, hogy a hazai áldozatsegítést több mint húszéves tapasztalat és az elmúlt tíz évben számos fejlesztés jellemzi. Hozzátette: a minisztérium az elmúlt években több területen is igyekezett erősíteni az áldozatsegítés hatékonyságát, amire példaként sorolta fel az intézményrendszer fejlesztését és kapcsolódó jogszabálymódosításokat. 

Korábban írtuk

Felidézte: a kormány a „jó állam” programjában határozta el, hogy az addig szerteágazó, az állampolgároktól igencsak távol lévő közigazgatást megreformálja és az állami szolgáltatásokat nemcsak emberközpontúvá, de emberközelivé is teszi.

Ez alól az áldozatsegítés sem volt kivétel: integrálták az addig különálló, alapvetően ma is az igazságügyhöz tartozó áldozatsegítést úgy, hogy eközben megpróbáltak figyelemmel lenni az addig csak a törvény szövegében olvasható olyan áldozati szükségletekre, amelyek ma már az áldozatsegítés esszenciáját jelentik – fogalmazott.

Erre példaként említette az empátiát, a megértést, a lelki segélyt, a biztonságot. Mindebben a rendőrség is oroszlánrészt vállalt – folytatta az államtitkár, felidézve: Töreki Sándorral, az országos rendőrfőkapitány bűnügyi helyettesével múlt héten Debrecenben adták át a tizedik áldozatsegítő központot. Előrevetítette: 2025-re szeretnék elérni, hogy minden megyében legyen ilyen központ. 

Az intézményrendszer fejlesztése mellett az áldozatsegítés népszerűsítésére és a tudatosítására is hangsúlyt fektetnek, ezért is hirdették meg a 2020-as évet az áldozatsegítés évének – mondta Répássy Róbert, azt hangsúlyozva, ez azért is fontos, mert hiába a kiváló szakembergárda, ha az emberekben nem tudatosul, hogy van hova fordulniuk segítségért. 

Az idei évről szólva azt emelte ki, hogy az áldozatsegítő szervezetrendszer fejlesztésében külön figyelmet kapnak majd a gyermek- és időskorú áldozatok számára nyújtott szolgáltatások, valamint a kapcsolati erőszak áldozatainak védelmét szolgáló intézményrendszer fejlesztése is.

Töreki Sándor az ünnepségen az állami áldozatsegítés kialakulását és fejlődését felidézve azt hangsúlyozta: a rendőrök megkerülhetetlen és nélkülözhetetlen együttműködő partnerei az áldozatsegítés országos rendszerének. Hozzátette: szolgálati kötelezettségüknél fogva ők találkoznak először a sértettekkel, a büntetőeljárás első lépésétől a vádemelésig figyelemmel kísérik a bűncselekmények áldozatait, biztosítják a jogaikat.

A vezérőrnagy, utalva a most adományozott díjra, rámutatott: még soha nem volt példa arra, hogy miniszteri szintre emelték volna az áldozatsegítésben résztvevő rendőrök munkájának elismerését. 

A rendezvényen tíz rendőr részesült a díjban. Az ünnepségen egy kisfilmet is levetítettek, amelyet a rendőrség bűnmegelőzési egységei és az áldozatsegítő központok munkatársai készítettek. A felvétel üzenete – Töreki Sándor szavai szerint – az, hogy bárki, legyen akár felnőtt vagy gyerek, válhat bűncselekmény áldozatává, de még a legreménytelenebb helyzetben sincs egyedül, mert van számára is segítség.

Az Igazságügyi Minisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság közös díjának adományozásáról szóló rendelet tavaly novemberben jelent meg a Magyar Közlönyben. A szabályozás szerint a díj adományozását az országos rendőrfőkapitány kezdeményezheti a miniszternél. A díj évente tíz embernek adományozható, minden évben február 22-én, az áldozatok világnapján adják át.

Az Európai Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját, ez a nap azóta a kontinens számos országában az áldozatok napja.