Sas Zoltán (Jobbik) a rendvédelemi illetményalap emelését javasolta és arra figyelmeztetett, hogy ennek elmaradása súlyos problémákat okozhat. Ez egy nehéz hivatás, ami rengeteg lemondással jár, nem várható el, hogy a rendőrök lemondjanak a lakhatási igényeikről vagy a családalapításról, ehelyett a szolgálati jogviszonyukról fognak lemondani – mondta.

Hirdetés

Szerinte soha nem látott mértékben szerelnek le a rendőrök, ami veszélyeztetheti a feladatellátást és ezzel az állam működését is.

Külön egység létrehozását javasolta a határvédelemre.

Rétvári Bence államtitkár, megjegyezte: a Jobbik úgy tűnik, hogy megpróbál visszatalálni a 2010-es rendpárti irányvonalához, azonban ma már a párt „Gyurcsány Ferenc egyik, fasiszta tagozata a baloldalon belül, ahogyan a többi párt is egy-egy tagozattá vált”.

Korábban írtuk

Megjegyezte: annak a pártnak, amely saját rendezvényén nem tudja biztosítani a rendet és ahol a párt elnöke saját alelnökét „jelentgeti fel” a közpénzek kezelése miatt, kicsit nehéz kifelé azt mutatnia, hogy nála a rend alapvető érték.

Emlékeztetett: a kormány 2010 óta duplájára emelte a rendvédelemre fordítható forrásokat, így ezek ma már elérik az 1000 milliárd forintot. Kitért arra is: az ellenzék valóban nagy összeomlást vizionált a veszélyhelyzet végén lejáró felmondási moratórium megszűnésével, azonban a fluktuáció csak egy százalék körüli.