Rétvári Bence a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium ballagási szentmiséje után, a Mátyás-templomban a Morus-díjak átadásán közölte: a középiskola arra való, hogy a diákok megérezzék, mihez van készségük, melyik sport, tantárgy nekik való, de egy katolikus iskola ennél is többet ad, mert ki mer állni a katolikus hit mellett, amely hosszú távú identitást ad és lelki egyensúlyt biztosít.

Hirdetés

A Morus-díj egyik alapítójaként azt hangoztatta, hogy a közösségek akkor erősödnek és maradnak fenn, ha megfelelő vezetőik vannak, ezért ismerik el Morus-díjjal a katolikus iskolák azon végzős diákjait, akik motiválni tudják a társaikat és közösséget tudnak építeni.

A Morus-díjat 2012 óta adják át a katolikus iskolák azon végzős diákjainak, akik jó tanulmányi eredményeik mellett aktívan és felelősen vesznek részt a közösségi életben, nyitottak a közéletiségre és elkötelezett keresztények.

A díj Morus Tamás angol jogász, lordkancellár, író, az Utópia megalkotója, a katolikus egyház mártírja és szentje nevét viseli, akit VIII. Henrik király végeztetett ki.

Korábban írtuk