Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét érinti a másodfokú riasztás, míg Budapesten, Pest, Békés, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben, szintén az ónos eső miatt.

Csütörtökön napközben újabb csapadékhullám érkezik észak, északnyugat felől, amelyből az esti órákig főként az ország északkeleti harmadán kis mennyiségű vegyes halmazállapotú csapadék valószínű, jellemzően ónos eső, fagyott eső formájában. Éjszaka és pénteken a köddel, rétegfelhőzettel borított területeken előfordulhat ónos szitálás – írták.

Kitértek arra is, hogy péntekre virradó éjszaka elsősorban az északi megyékben, illetve a Duna vonalában párássá, ködössé válik a levegő. A köd akár nagyobb területen tarthatja makacsul magát – tették hozzá.