Magyar borkultúra a Drávaszögben
Rizlinget Baranyából
Ahogy Horvátország sajnálatosan kevéssé ismert és keresett vidéke a trianoni békediktátumig Magyarország szerves részét képező tüneményes Drávaszög, úgy az innen való borokról is keveset tudnak a csonka-magyarországi borkedvelők. Pedig csodát talál errefelé, aki értőn keres.A térség az 1893-as bortörvény szerint a Pécs-Villányi borvidékhez tartozott, ma a horvát beosztás szerint Baranyai borvidéknek nevezik. Borászati szempontból a vidék szíve Drávaszög egyetlen magaslata, a Báni-hegy, ahol már a római időkben is termesztettek szőlőt; akkoriban Mons Auraenak, azaz Aranyhegynek hívták. Ez voltaképpen egy 21 kilométer hosszú és 3 kilométer széles, kelet-nyugati irányban húzódó löszfennsík a Duna és a Dráva által közrezárt térségben. Az itteni települések határában összesen közel 800 hektár szőlő található.
E borvidék egyik településén, Csúzán gazdálkodik Kováts Attila és családja. Bár a falu Villánytól mintegy 40 kilométerre délkeletre fekszik, errefelé mégis inkább fehérbor készül. Főleg olaszrizlingből, ebből a sokoldalú és hálás szőlőfajtából, amit méltán tartunk a legfontosabb magyar fajtánknak. Igaz, a horvátok is kedvelik, ők graševina néven ismerik. A Kováts család dokumentumokkal igazolhatóan legkésőbb 1880 óta folyamatosan szőlőt termel és bort készít. A jugoszláv kommunista időkben sem szakadt meg a folytonosság, közeli Bellyén üzemelő kolhoz biztosította a gazdáknak az oltványt, cserébe a termést a közösbe kellett beadni, de azért maradt saját bornak való is.
1991-ben azonban nagyot fordult a világ, a szerb irányítású jugoszláv hadsereg megtámadta Horvátországot, Drávaszög is hadszíntérré vált. A Kováts család épp az év tavaszán telepített négy hektár szőlőt, de néhány hónap múlva a szerb megszállás miatt kénytelenek voltak odahagyni a házat, a földet. Nem mentek messzire, a Mohács melletti Homorúdon rokonoknál találtak menedékre. Kováts Attila ott kezdte az óvodát, majd Mohácson járta az általános iskola első két osztályát. 1998-ban aztán végre hazatérhettek, és újrakezdtek mindent.
– Bátyámmal, Lehellel együtt belenőttünk a szőlőbe, a borászatba. 12-13 évesen már nekünk kellett a zöldmunkát végezni. Akkor nem voltam tőle lelkes, de ma már tudom, hogy a gyereket rá kell szoktatni, ha azt akarjuk, hogy legyen jövője a borászatunknak – mondja Kováts Attila. A középiskolát egy villányi szakintézményben végezte kollégistaként. Ez hasznos volt, mert alapos gyakorlatot szerzett a szőlészeti és borászati tudományban. És amikor hétvégén hazakerült, a gyakorlat folytatódott a családi szőlőben és a pincében. Amelynek hordós érlelőpincéje olyan régi, hogy mindkét világháborúban menedéket nyújtott az embereknek.
Kell is minden munkás kéz ma is, mert nehezen találni napszámost, pedig a napszám eléri a hateurós órabért. Mint Kováts Attila mondja, manapság szükség esetén öt-hat emberrel tudnak dolgozni. A Kováts Pincészet ma 15 hektáron termel szőlőt. Déli és délnyugati tájolású, tengerszint fölött 160 és 200 méter között fekvő ültetvényeik igen jó adottságúak, a löszös talaj harmonikus, nem éles savakat ad. A 15 hektárból 13 és fél fehér fajtákat nevel, főleg olaszrizlinget. Ez a fajta már száz évvel ezelőtt is meghatározó volt a vidéken, a Kováts Pincészet ültetvényeinek felét ma is ez teszi ki.
– Most készítünk elő egy területet a szomszédos Vörösmarton, oda is olaszrizlinget fogunk telepíteni – mondja Kováts Attila.
De van sauvignon blanc is, ebből a fajtából Kováts Attila nagypapája szerzett csapokat az 1950-es években. Beszélgetés közben egy 1978-as telepítésű ültetvény borát kóstoljuk… Van még tramini, szürkebarát, chardonnay, másfél hektáron pedig kék szőlő terem: merlot, cabernet sauvignon, kékfrankos, pinot noir. Kováts Attila személyes kedvence a sauvignon blanc, de mint mondja, mégis mindig úgy alakul, hogy borozgatás közben végül az olaszrizlingnél kötnek ki. Hiába, ez nagyon magyar szőlő. Ismerjük, szeretjük, és soha nem unjuk meg, mert a miénk.
Meg is kóstoljuk az ideit, frissen, az erjesztőtartályból. Még derítetlen, szűretlen, ezért zöldesen opálos. És nagyszerű, épp azért, mert még minden íz, zamat a maga teljességében van benne. Sok évtizedes olaszrizling-rutinunk mellett is bátran kijelenthető, hogy Kováts Attila idei rizlingje bizony a legjobbak közül való.
Pedig nehéz, problémás év volt ez. Nagyon jól indult ugyan, júniusig minden rendben ment, ám akkor beütött az embertelen kánikula, és egészen szeptember közepéig nem engedett a szorításából. Ezért korábban kellett szüretelni, mint ahogy szokták.
– Egy kicsi eső is segített volna, de nem kaptunk egy cseppet sem hónapokig – mondja Kováts Attila.
Az idei tételek mégis szépek, ígéretesek.
– Mindig kézzel szüretelünk. Évente 30-40 ezer liter bort készítünk. Ezt igyekszünk oxigénmentes környezetben tenni, de nem kizárólag reduktív boraink vannak, a vörös fajtákat hagyományosan fakádban erjesztjük. Jól iható, szerethető, kedves borokat akarunk kínálni a fogyasztóknak. Az itteni adottságok ehhez ideálisak, a bor megőrzi a gyümölcsösséget, tartalmas, gyakran magas alkohollal, a savak pedig szelídek, nem ugranak ki belőle. A tavalyi rozénk a legnagyobb pontszámmal nagyaranyat nyert a hagyományos Újbor- és Sajtfesztivál keretében megrendezett borversenyen – foglalja össze Kováts Attila a családi pincészet filozófiáját.
A fiatal borász hozzáteszi:
– Hitelesen csak olyan bor mellé lehet odaállni, amit mi is szeretünk. Fontosak a hagyományok, de haladni kell a korral, alkalmazni kell a korszerű tudást, technológiát, és ezt nem szabad letagadni.
Kováts Attilának is köszönhetően Baranyát tehát borászati szempontból kezdik jegyezni, de mint az ifjú borász megjegyzi, kéne még vagy tíz komoly magyar családi pincészet.
– Sajnos sokan elmentek a háború idején, és kevesen jöttek haza. Itt, Csúzán ketten maradtunk magyar borászok – avat be a dolgok árnyoldalába Kováts Attila, akit egyébként a szakma horvát képviselői is elismernek és tisztelnek.
A jelen mindenesetre szép, sőt egyre szebb. De a baranyai magyar borkultúra fennmaradásához itteni magyar borászokra is szükség van, minél többre. A Kováts Pincészet munkássága ezért önmagán túlmutató példaértékű küldetés. Reméljük, lesznek követőik.