– A Facebookon találkoztunk először. A szokásos ismerősként való kölcsönös leigazolás után érdeklődéssel nézegettem az ön folyamatosan feltöltött észak-európai fényképeit. Ami rögtön feltűnt: egy bennfentes képei voltak ezek, nem egy turistáé.

– 2008 nyara óta élek Északon. Az előzmény egy kiadós belső-ázsiai utazás volt, kiváló felkészülés a későbbi lehetetlen helyzetek megoldására, majd ezt egy kis önkéntes munka követte a köd nélküli Albionban. Északra azért jöttem, mert megelégeltem otthon a stresszes munkát – országos vasúti információadás a Kelenföldi pályaudvaron online adatbázis nélkül, papírhegyek bogarászásával –, a kilátástalan életet, a gyalázatos fizetést, hogy csaknem negyvenéves koromig nem találtam párt magamnak, noha igyekeztem, továbbá azt, hogy minden évben elloptak tőlem valamit, és legfőképp azt, hogy a mocskos magyar- és életellenes hatalom tisztességes munkámat abortuszok támogatásával mérgezi. Nem bírtam már tovább elviselni, hogy népem módszeres lemészárlásához, az abortusz-holokauszthoz is hozzá kellett járulnom bruttó jövedelmemből, ami önmagában is alantas, de a családok, a gyermekvállalás ellehetetlenítésével pedig többszörösen is az.

– Ezzel sokan egyetértenek ma Magyarországon, de hazát váltani…

– Itt Északon viszonylagos jólétben élek, a magyar bérszínvonal többszörösével, a norvég színvonal fele körül, egyelőre még munkahely nélkül, pusztán a helyi pazarlásból.

– Helyi pazarlásból?

– Szinte mindenre vadászom, ami tisztességes úton elérhető: betétes flakonoktól a madarakig, ez utóbbiakat előszeretettel fogyasztom. Lappföldre például a legutóbb itt, norvég földön szelektíven gyűjtött finn betétes flakonokból finanszíroztam a buszos utazásomat, így észrevétlen maradt a bevételkiesés, de az otthoniakat is támogatom. Néhány a támogatottak problémái közül: anyám és egyetemista öcsém már éheznének nélkülem. A lappoknak is számos negatív tapasztalatuk van a megszállásról, a 80-as években még norvég rendőri erők vertek szét egy lapp tüntetést, sőt nyelvi diszkriminációban részesültek. A kautokeinói lázadásról tavaly norvég film is készült Kautokeino opproret címmel, továbbá a norvég király a múltban elkövetett lappellenes bűnökért nyilvánosan bocsánatot kért. Ma a tenyerükön hordozzák a lappokat, mert rájöttek, hogy a turizmus szempontjából hasznos az őslakosság.

– Ez igazán szép fordulat. Norvégia belátó állam, kész tanulni.

– Viszont nagyobb összeg esetén azért itt is mondanak nemet. Izlandnak először koppannia kellett, amikor a válság kitörésekor a skandináv országoktól segítséget kért, csak amikor tárgyalásokba kezdtek az oroszokkal, akik támaszpontot akartak a szigeten, akkor kaptak a fejükhöz a norvégok és villámgyorsan meg is érkezett az Izland által kért segítség. A norvégok bevándorlási politikája is jóval szigorúbb, mint a svéd gyakorlat, ahol csak iraki menekültet évi negyvenezret fogadnak be. A szintén uniós finneké viszont a legszigorúbb, évi egy-két tucat menekültet fogadnak csak be.

– És ön?

– Az EU-s munkavállalók munkavállalása nincs korlátozva állami részről, viszont a norvég nyelvtudás a legtöbb cég részéről elvárás, de a tanfolyam méregdrága, csak a menekülteknek ingyenes.

– Képei finnországi utakról árulkodnak. Az urbánus civilizáció teljes hiánya…

– Dél-Finnországban 1990-ben vagy 1991-ben jártam először. Ez volt az első távoli utam egyedül. Vonattal utaztam a vörös blokk felől, akkor még anyám révén volt ez ingyenes. Helsinkiben, Tamperében, Lappenrantában és Vainikkalában jártam, továbbá mindhárom balti államban és az akkor még Leningrádnak nevezett Szentpéterváron is. Emlékszem, a finneknél már akkor mindenütt voltak kerékpárutak és sokfelé fapallók az erdei utakon, védendő a mohás-páfrányos aljnövényzetet.

– Említette, hogy még nincs állandó munkahelye, pedig Norvégia Európa egyik legdrágább országa. Tényleg lehet csupán palackokból finanszírozni egy teljes életet, sőt még az otthoniakat is támogatni, vagy van még valami a talonban?

– Van. Vásárlásmentesen élek.

– Az mi?

– Több forrásom is van, ami azt jelenti, hogy egy fillér költés nélkül is nőnek a készleteim, ha nem fogyasztok bőségesen. Ez tételesen a következőt takarja: záráskor kapok ingyen élelmiszert a város egyik vegyesüzletében, ez sajnos nincs mindig, de néha egy bevásárlóközpont pakkjával is kiegészülhet. Üdvhadsereges élelmiszereket heti egy alkalommal kapok, ez bőséges, változatos tartalmú, szatyornyi élelem. Bevásárlóközpontokban hulladéktárolókból vadászott bontatlan élelmiszereket gyűjtök. Ezek legtöbbször gyümölcsök, a csomagolatlanok közül kivétel csak a hibátlan friss banán és narancs: előbbi bőre a belső részekhez való hozzáérés nélkül lehúzható, a narancs héja pedig mosószeres szappanos szivaccsal jól mosható, amúgy minden vadászott élelmet és tárgyat így mosok le, kivétel a banán, azt helyben is meg tudom hámozni és enni. Ilyenformán italokat is találok, legtöbbször dobozos söröket. Továbbá az egyik bolt ételkóstoló standja a vitaminok pótlására. Itt van gyümölcs, bár kevés, de ha nincs máshol gyümölcsfogás, nagyon jól jön. Reptér, ahová csak néha megyek ki, mert a dombon át is öt kilométer az út. Aztán lejárt szavatosságú bolti élelmiszerek. Tej ellenőrzése forralással; csokik, üdítők ellenőrzése ízleléssel. Hol kiadják, hol nem. Nyáron gombák és leginkább gyógynövények, főleg cickafark, teának, ami itt is bőségesen terem, mint otthon is, de egyik országban sem közismert.

– Azért valamire csak költ?

– Igen, van kiadásom is. Ilyen a szobám havidíja, ami 2600 korona. Ez az üdvhadsereges közösségi ház egyik egyágyas szobája, meghosszabbított szerződéssel tavaly szeptembertől idén decemberig. Végül még a hazaadott pénz utáni banki költség is engem terhel, hetente egyszer perselypénzt adok a templomban, és ha van, az agapé jelképes díja. Ha hazarepülök, mondjuk szavazni, a repülőjegy költségét is én fizetem.

– Van biztosítása? Elvégre csak az angyalok betegségmentesek. Például megtámadja egy norvég hegyi troll…

– Mégsincs. Sem nyugdíj-, sem egészségbiztosításom, ami magas kockázatot jelent, no de ha számot vetünk vele, hogy a legtöbb fertőzés nem gyógyíthatatlan, valamint az egészséges szervezetnek háromlépcsős védelmi rendszere van – bőr, nyirok- és vérrendszer –, akkor egészen elviselhetőnek tűnik a dolog. Nekem enyhe rövid fejfájáson kívül még semmi problémám nem volt. A kockázat inkább a drogos tűk miatt magas, bár kukázáskor csak egy szúrt meg eddig egy év alatt. Ha lesz munkahelyem, a világ egyik legtöbb megtakarítással rendelkező munkanélkülijét fogják felvenni, ez most húszezer korona feletti összeget jelent. A trollok pedig elkerülnek.

– Miből származik egy átlagos nap bevétele?

– Főleg betétes flakonokból, továbbá talált pénzből – soha nem koldulok, mert más is megdolgozik a pénzéért –, ez nyáron most napi 400-500 korona. Ugyanakkor a napi átlagok közt jókora szórás van, aszerint, hogy a hét melyik napja van. A munkanapi esti szórakozás és a hétvége nem egyforma, meg az is számít, hogy milyen az idő, mert felhős, hűvös időben kevesebb az eldobált betétes flakon, jó időben több.

– Milyen az idő fent Északon? Tromsóban él a sarkkörnél. A sarkvidékhez pedig mindenki sötétséget, hideget, esőt és havazást társít.

– Pedig kevés az eső, talán valamivel több, mint Pesten. A nyár rövid és hűvös, a tél hosszú és enyhe. Hajnali háromnégy órakor is melegem van nyáron egy szál pólóban, amikor süt a nap, és nincs északi szél. A Golf-áramlat hatása…

– Robinson Crusoe élhetett így a lakatlan szigeten.

– A városi Robinsonnak könnyebb, mert féllábbal kint van a társadalomból – a mókuskerék és kényszerpályák nem kötik, ezektől szabad –, de féllábbal bent is van: hozzáfér az alapvető javak legtöbbjéhez. A kockázat emberileg vállalható szinten belül van, de ez az életforma természetesen csak ideig-óráig működik jól. Hosszabb távon olyan közösségeket tartok megoldásnak, ahol az élet és egymás tiszteletén alapuló erkölcs érvényesül, a megújuló energiaforrások felhasználásától a lokális társadalombiztosító minirendszerekig, helyi kockázatközösséggel és önkéntes, szinte mindenre kiterjedő értékesítési együttműködéssel. Ez a létfelfogás a magyar vidéken életmentő lenne.

– Gondolt arra, hogy könyvet írjon önmagáról?

– Nem is rossz ötlet. Annak bevételéből újabb lépéssel kerülnék közelebb álmaimhoz.

– Ön ott az egyedüli városi Robinson?

– Van egy riválisom. Itt, Norvégiában él egy híressé vált fiatalember, valamilyen Bob. Ő abból tartja fenn magát, hogy a Kiwi bolthálózat szabályai szerint a polcaikon talált lejárt szavatosságú élelmiszerekért megkapja azok árát. Itt nálunk is van Kiwi a reptérnél, de ők vigyáznak nagyon a szavatosságra, ezt inkább délebbi nagyvárosokban, mint Bergen, Oslo, Trondheim, Stavanger tudnám megélhetési forrásként elképzelni.

– Milyennek lát onnan Norvégiából minket?

– Megdöbbentő, hogy papíron szuverén hazánk fővárosa rendre olyan vezetőt választott eddig, aki valóban szélsőséges nézeteket képvisel, és mostanra végre szétesni látszik az aberrált, deviáns, korrupt, a szabadosságon és a filoszemitizmuson kívül semmi mást nem toleráló pártja is. Támogatom a polgári szövetséget, de hogy a Fideszhez eddig mégsem kerültem közelebb, az éppen a paradigmaváltással vagy narratívaváltással szembeni bátortalansága volt. A hasonló problémákkal küzdő országok, népek, szervezetek együttműködésének híve vagyok, ugyanakkor azt gondolom, Magyarország földrajzi és emberi adottságai alapján helyt tud állni, ha kiszabadul a politikai-gazdasági maffia csapdájából. Örülök, hogy az EP-ben a fideszesek a szlovák nyelvtörvény ellen, Morvaiék pedig a 2006-os őszi rendőrterror figyelembe emeléséért erőteljesen lépnek fel. Örültem, hogy 2006-ról fideszes képviselők könyvet adtak át az EP lengyel elnökének, csak sajnos nem a nyílt ülésen, hanem a szünetben. Különösen döbbenetes Európa közönye annak fényében, ahogy Ausztriát bojkottálták annak idején, pedig a Haider–Schüssel-páros nem sértett törvényt, nem veretett tüntetőket, nem lopta szét az állami vagyont, nem zengett a korrupciós ügyektől és politikai botrányoktól a világsajtó, és sem Jörg Haider, sem Wolfgang Schüssel nem kérkedett pártgyűlésen azzal, hogy évekig nem csináltak semmit, csak félrevezették a népet. Az antipátia és az egyenlőtlenség ilyetén uniós kifejezésre juttatása mélységesen felháborít.

– Hazatérne egyszer?

– 2008 január végén úgy jöttem el Magyarországról, hogy csak el innen, de mielőbb, mert bekattanok. A helyzet azóta otthon csak rosszabbodott. Mélyen megértem Márait, miért nem jött haza, az öngyilkosságát viszont nem. Szívesen segítettem volna, illetve segítenék tapasztalataimmal, gondolataimmal, de erre nem volt igény sehol. Nem kell pozíció, én csak egy biztos megélhetést nyújtó hivatásra és méginkább családra vágyom. Ez ma Magyarországon elérhetetlen álomnak tűnik, pedig bizony többmillió, de legalábbis sok száz ezer magyar embernek ez a legfőbb problémája. Ennek lélektani okait fel kell tárni és ezen a helyzeten változtatni kell. Ha a megértést célzó, és ebből merítve építkező állampolitika korszaka elkezdődik, hazatérek.

Bencsik Dávid