Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Rogán Antal az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén az Országházban 2022. május 18-án
Hirdetés

A Miniszterelnöki Kabinetirodát eddig is vezető politikus miniszterjelölti meghallgatásán közölte: a turisztikai ágazat nehéz időszakon van túl, mert a járvány miatt gyakorlatilag megszűnt a turizmus.

Ha nem tört volna ki az orosz-ukrán háború, akkor reális esély nyílt volna arra, hogy az ágazat teljesítménye 2022-ben meghaladja a 2019-es szintet – mondta, hozzátéve, a háború ellenére is rekordévre számítanak az elmúlt két esztendőhöz képest: főleg a belföldi turizmus bővülése nyomán csupán 10 százalékkal marad el a szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma a 2019-es szinttől.

Közölte, nem felelnek meg a valóságnak azok a sajtóinformációk, amelyek a szállodák számának drasztikus csökkenéséről szólnak. A rendelkezésre álló adatok szerint ugyanis jelenleg 992 szálloda működik az országban, míg 2019-ben 945 volt.

Rogán Antal arról is beszámolt, hogy az elmúlt években az állam összesen mintegy 260 milliárd forint támogatást nyújtott elsősorban szálláshelyfejlesztésre, illetve a vendéglátás számára a pandémia okozta károk enyhítésére, turisztikai attrakciók támogatására, strand- és turisztikai infrastruktúra fejlesztésére, a többi között kikötők, kerékpárutak megvalósítására.

A miniszter sikerként értékelte a magyar szereplést a Dubaji Világkiállításon, ahol a magyar csapat a második helyen végzett. Ez arra ösztönzi a kormányt, hogy hasonló erőfeszítéssel készüljenek a következő, Japánban megrendezendő expóra – tette hozzá.

Célnak nevezte azt is, hogy népszerűsítsék a vidéken élő magyarok körében a fővárost. Ennek érdekében augusztus 20-án Európa legnagyobb tűzijátékát kívánják megrendezni az állami ünnep alkalmából – fűzte hozzá.

Arról is szólt, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség szervezeti formájának sikere nyomán hasonló cégszerű konstrukcióban kívánják működtetni a jövőben az ország digitális fejlesztését is, vagyis a cél a Digitális Magyarország Ügynökség létrehozása.

A fejlesztések célja a versenyképesség és az ügyfélközpontúság erősítése, amelynek legfontosabb eleme a „digitális állampolgárság” kell, hogy legyen – hangsúlyozta Rogán Antal, az utóbbi kapcsán megjegyezve: az államnak biztosítania kell azt, hogy minden létező személy digitálisan is létező személy legyen, és ezt a digitális személyiséget elfogadja mindenki, a többi között a közigazgatásban vagy a bankrendszerben.

Beszámolt arról is, hogy végső ajánlattételi felhívás szakaszába lépett a hulladékellátással kapcsolatos koncessziós eljárás, ezért egy-két hónapon belül eldől, hogy az egyetlen ajánlattevővel, a Mollal meg tudják-e kötni a koncessziós szerződést. A szerződéskötés legfontosabb követelménye, hogy érvényesüljenek a rezsicsökkentés elvei – mondta.

A következő év elejéig le kívánják továbbá folytatni a mobilfizetésre vonatkozó koncessziós eljárást, aminek a megvalósítását az Európai Bizottsággal kötött megállapodás írja elő Magyarország számára – ismertette.

Közölte, hogy dolgoznak a jelenleg állami monopóliumként működő szerencsejáték-piac új szabályozásán is. Ha egyezségre jutnak az Európai Bizottsággal, akkor úgy módosítják a szabályozást, hogy a magyar érdekek ne sérüljenek – mondta Rogán Antal.

A bizottság 11 támogató és egy ellenszavazat mellett alkalmasnak találta Rogán Antalt a miniszteri tisztség ellátására.

Korábban írtuk