Rühességgel riogat az LMP, akik szerint az egészségügy helyzete tarthatatlan. Az érintett kórház cáfolta a vádakat.

Betegek, ápolók és hozzátartozók is fertőző betegségeket kaptak el a budapesti Margit kórházban – írja a párt közleményében. Az LMP álláspontja szerint az egészségügy helyzete tarthatatlan. A párt drámai képet fest a hazai egészségügy helyzetéről, amelyen csak a majdani „Szél-kormány” tud segíteni. Rögzítik,

olyan egészségügyi rendszert kell létrehozni, amelyben emberek nem betegednek vagy halnak meg, pusztán azért, mert az állam által fenntartott egészségügyi intézményben próbálnak gyógyulni. Az idei kormány- és korszakváltást követően a Szél-kormány valóban működő és ingyenes állami egészségügyet teremt.

Alább olvashatják a Szent Margit Kórház közleményét a rühességről szóló sajtóértesülésekről, amelyben a kórház kijelenti, a szakmai szabályok szerint jártak el a behurcolt fertőzés továbbterjedésének megakadályozásában, és nincs rühtünetes betegük. 

demokrata.hu

A Szent Margit Kórház közleménye

A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a Szent Margit Kórház ápolási osztályán nincs rühtünetes beteg és dolgozó – közölte az intézmény kedden az MTI-vel.

Közleményükben azt írják, az osztályon ősszel néhány betegnél dermatitis (bőrgyulladás) jeleit észlelték, és mivel ilyenkor felmerül a rüh gyanúja, a betegek haladéktalanul megkapták a szükséges kezelést.

Azt írták, a decemberi ismételt bőrgyógyász szakorvosi vizsgálat után valamennyi ilyen beteg megkapta a bőrgyógyász által elrendelt gyógykezelést, emellett valamennyi dolgozó és nem tünetes beteg is részesült megelőző kezelésben.

A kórház közölte, hogy a fertőzés továbbterjedésének megakadályozására a textíliákat, ágyneműket és ruházatokat elkülönítve kezelték és fertőtlenítették, a kórtermek, bútorok és berendezési tárgyak fertőtlenítő takarításáról azonnal gondoskodtak.

Jelenleg nincs rühes ember az osztályon – hangsúlyozták.

Az osztály, illetve az intézmény a szakmai szabályok szerint járt el mind a behurcolt fertőzés továbbterjedésének megakadályozásában, mind az érintett betegek adekvát kezelésében – írták.

MTI