Orbán Balázs leszögezte: egyértelműen álhír, hogy Orbán Viktor miniszterelnök „tiszta magyar fajról” beszélt – írja a Magyar Hírlap. A kormányfő ennek éppen az ellenkezőjét mondta, azt hogy mi, magyarok különböző népek keveréke vagyunk, akik egy „hungaro-pannon mártásban” olvadtak össze. A magyar kormány ugyan elutasítja a tömeges migrációt, de ezt kizárólag kulturális és civilizációs, és soha nem biológiai–faji alapon tesszi – tette hozzá a miniszterelnök politikai igazgatója.

Hirdetés

Amikor beszéde során Magyarország másfél évszázados oszmán megszállását és Bécs ostromát említette, akkor Orbán Viktor arra utalt, hogy az iszlám civilizációnak van egy történelmi tendenciája, hogy Európa felé halad, és nekünk felelősségünk, hogy megvédjük a kereszténység keleti határait. A miniszterelnök állítólagos antiszemitizmusára vonatkozó megjegyzéseket pedig határozottan vissza kell utasítanom – folytatta Orbán Balázs.

Hozzátette, a magyar kormány zéró toleranciát tanúsít a rasszizmussal és az antiszemitizmussal szemben, ez volt a határozott politikánk az elmúlt tizenkét év során.

A politikus kitért arra is: ugyan a műsorvezető beszámolt arról, hogy a miniszterelnök tanácsadója a tusványosi beszédet követően lemondott, a történet második felét elmulasztották közölni. A volt tanácsadó ugyanis megerősítette, hogy az elmúlt húsz évben egyszer sem volt oka azt gondolni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök rasszista vagy antiszemita lenne, hozzátéve, hogy büszke a miniszterelnökre, aki a jövőben is számíthat a támogatására.

A teljes cikk elolvasható a Magyar Hírlap oldalán, IDE kattintva!

Korábban írtuk