A minisztérium pénteki közleménye szerint az államtitkár hozzátetette: a már második éve a szakképzésben tanulók átlagos teljesítménye kétszámjegyű mértékben javult. A megerősített szakképzés tehát nemcsak vonzó karrierutakat kínál, hanem a minőségi oktatás színterévé is válik.

Hirdetés

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal 2018 óta méri a szakképzésben részt vevő 9. és 10. évfolyamos diákok kompetenciáit magyar és matematikai területen. Idén szeptember második hetében, több mint 71 ezer tanuló bevonásával készült felmérés.

Az első adatokban megmutatkozó jelentős javulás részben annak tudható be, hogy egyre növekvő átlagos készségszinttel egyre többen választják a szakképzést. A 9. évfolyamba lépő diákok jobb osztályzatokkal érkeztek a technikumokba, szakképző iskolákba. Bemeneti mérési eredményük matematikából a távoktatásos időszakok ellenére is kedvezőbb, mint az előző két évfolyamé. A 2019-es adathoz viszonyítva e téren több mint 30 százalékos javulás tapasztalható – folytatta az ITM.

A szakképzésben már a második tanévüket megkezdők fejlődésének mértéke matematikából a 12 százalékpontot közelíti. A kompetenciamérésen gyengébben szereplő diákok a mielőbbi felzárkóztatásukat segítő egyéni vagy tanulócsoportos fejlesztésben részesülnek. Ők 2020-hoz képest átlag feletti, közel 18 százalékpontos javulást értek el matematikából. Míg 2019-ben 11 ezer gyermek vett részt egyéni fejlesztésben, tavaly már kevesebb mint hétezer tanulónak volt szüksége külön foglalkozásokra. Az eredményes felzárkóztatásnak köszönhetően számuk idén még tovább csökkenhet – tették hozzá.

Az államtitkár megállapította: a szakképzés a kormányzati szándékoknak megfelelően különböző élethelyzetű diákoknak kínál sokszínű, korszerű képzéseket. Keresett, jól fizető szakmák elsajátítását teszi lehetővé, az érettségit adó technikumokból egyenes út nyílik az egyetemekre is. „A további előrelépést megalapozó rendszeres kompetenciamérések célja, hogy a kiemelkedő tudású és a lemaradásban lévő diákokat egyaránt hathatósan ösztönözhessük képességeik kiteljesítésére. A naprakész szakértelemmel felvértezett fiatalok a duális képzéseknek köszönhetően akár már tanulóéveik alatt fizetést kaphatnak leendő munkaadójuktól, boldogulásukat ösztöndíjjal és pályakezdési támogatással segítjük. Számos jó érvet szolgáltatunk tehát ahhoz, hogy egyre több tehetséges, okos fiatal döntsön a szakképzés mellett” – fejtette ki Schanda Tamás.

Korábban írtuk