Az államtitkár a gála előtt az MTI-nek azt mondta, hisz abban, hogy minden olyan esemény, amely a televízió és más médiafelületek segítségével a sportot helyezi a középpontba, segíti az államtitkárság munkáját.

Hirdetés

„Díjazzuk, elismerjük és fókuszba helyezzük azokat a kiváló sportolókat és sportszakembereket, akik a 2024-es év során megannyi dicsőséget szereztek hazánknak. A versenysport fontos, de legalább ilyen lényeges, hogy minél több honfitársunkat megszólítsuk a sport ügyén. Számomra az élsportolók megünneplése mellett ugyanolyan fontos az is, hogy a gálán megjelenik a közösségi sport, hiszen ebben a kategóriában most már évek óta díjazzák az év legjobb sporteseményét” – nyilatkozta Schmidt Ádám. Hozzátette, az államtitkárság számára lényeges, hogy a közösségi sport is fókuszba kerüljön, a gála pedig ebben is segítséget nyújt.

„Ez a rendezvény a magyar sportról szól, a mi munkánk szolgálata ugyancsak. Mi sem teszünk mást, mint a háttérből igyekszünk minden feltételt biztosítani az egész magyar sporttársadalomnak annak érdekében, hogy a lehető legeredményesebben tudjanak szerepelni a különböző nemzetközi megmérettetéseken” – hangsúlyozta az államtitkár.

Korábban írtuk