Kultúrharc folyik a hagyományos értékeket hordozó európai nemzetek és a globalizált multikulturális elitek között – mondta Schmidt Mária, a Terrorháza Múzeum főigazgatója a Századvég Alapítvány által szervezett Merre tart Európa? – A Project 28 kutatás eredményei című konferencián Budapesten kedden.

Fotó: MTI, Koszticsák Szilárd



A történész szerint ebben a harcban a kulturális identitásunk forog kockán.
    
A globális elit ötlettelen, begyöpösödött, a 2008 válság után csak kivételezett helyzetének, a felelősség nélkül szerzett gigajövedelmeknek a megőrzésével törődött – hangoztatta a Terror Háza főigazgatója. Európának megújulásra, ráncfelvarrásra van szüksége – jelentette ki.
    
Schmidt Mária – Kertész Imre Nobel-díjas író gondolatait felidézve – kifejtette: az a civilizáció, amely nem mondja ki vagy cserbenhagyja értékeit, a pusztulás útjára lépett.
    
Az előadásokat követő kerekasztal-beszélgetésen Maróth Miklós akadémikus kiemelte: a migráció és a biztonsági kockázatok közötti összefüggésekről Európa nyugati felén szinte tilos beszélni, pedig ezek nyilvánvalóak. Ehhez hasonlóan sokan elhallgatják a migráció és bűnözés közötti összefüggéseket is.
    
Az akadémikus szerint az európai politikában egyre inkább csak hitvitákat folytatnak a tények figyelembe vétele nélkül, és ezzel kockára teszik Európa jövőjét.
    
Maróth Miklós azt mondta: az európai politikai elit elvesztette legitimációs alapját, mert nem demokratikus, névtelen, meghatározhatatlan pénzügyi körök hozzák a fontos döntéseket.
    
Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász arra hívta fel a figyelmet, hogy olyan európai nagyvárosokban, mint Brüsszel, Amszterdam, Malmö, a lakosság 20-25 százaléka mohamedán, Londonnak és Rotterdamnak mohamedán polgármestere van, és míg Belgium összlakosságának 8,1 százaléka mohamedán, addig a börtönnépességének a 45 százaléka.
    
Egy civilizáció fennmaradásához 2,1 százalékos születési ráta szükséges, Európában ez a mutató 1,6 százalék, a muszlimok körében viszont 3,2. Visszafordíthatatlanul megváltozhat a kontinens népességének összetétele – figyelmeztetett az alkotmányjogász.
    
Tóth Norbert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a kelet-közép-európai régióban az elit és a társadalom számára is számára létező, fontos tényező az alulról építkező, szerves fejlődés eredményeképp létrejött nemzet, addig a nyugati elit felülről próbál létrehozni valamiféle európai nemzetet. Az emberek feje felett nem lehet fontos döntéseket hozni, velük szemben nem folytatható az európai projekt – jelentette ki.
    
Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója azt hangsúlyozta: az emberek világos különbséget tesznek Európa és az Európai Unió között, és miközben egyértelműen megvallják európai identitásukat, meglehetősen kritikusak az unióval szemben.

(Forrás és fotó: MTI)