Fotó: LMP Facebook-oldala (képernyőfotó)
Hirdetés

A széndioxid-kibocsátás csökkentése azért is fontos lenne, mert Magyarország különösen kitett az éghajlatváltozás következményeinek – vélekedett napirend előtti felszólalásában. Hozzátette: „egyre nagyobb lemaradásban vagyunk” a klímacélok teljesítésére tett erőfeszítések tekintetében.

Kitért rá: ma kezdődik a madridi klímacsúcs, és a tét nagy. Cselekedni kell, és az emberek cselekedni is akarnak – mondta. Közölte: az LMP ezért kezdeményezett zöld népszavazást, hogy lehetőséget adjanak az embereknek, hogy dönthessenek a jövőjükről.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára válaszában elmondta: környezeti örökségünk megóvása, a klímaváltozás elleni teendők fontos ügyek, ezért pártpolitika felett álló nemzeti érdekként kellene megjelenniük, hiszen gyermekeink jövőjéről van szó. Már vége lehetne annak az időszaknak, amikor politikai célra bármilyen témát – például a klímavédelmet – kisajátíthatnak – közölte.

Úgy látja, a javasolt intézkedések nagy részét már meghozta a kormány, amely továbbra is azon dolgozik, hogy a magyar gazdaság, a magyar családok a nyertesei lehessenek a klímaváltozás folyamatainak.