Fotó: MTI/Balogh Zoltán, szerk.
Hirdetés

Reméli, hogy most már a kormány sem vitatja, a klímaváltozás tényt, és nem állítják, ez kommunista trükk. A klímaváltozás különösen érinti Magyarországot, elég csak látni, hogy hétfőn a hőmérséklet elérte a 28 fokot. Felidézte, legutóbb az osztrák parlament hirdette ki a klímavészhelyzetet, amivel szerinte csak a politikai akaratot fejezi ki a kormány, azt, hogy tisztában van a helyzet súlyosságával, és tenni akar ezekért a feladatokért.

Orbán Viktor válaszában azt mondta, hogy aki szerint a klímaváltozás kommunista trükk, az nem normális. Ott nézzen körül, legyen kedves – utalt az ellenzéki sorokra.

Magyarország számára fontos a környezetvédelem, a klímaváltozás elleni küzdelem, mindannyian tiszta vizet, tisztább levegőt és elviselhetőbb klímát szeretnék – jelentette ki.

A kormányfő jelezte: arról kapott tájékoztatást Szabó Tímeától (Párbeszéd), hogy a fővárosban tervezik a klímavészhelyzet kihirdetését. Ez rendben van, most már legalább végre megértik, hogy pontosan mit is kell csinálni, milyen intézkedéseket kell hozni. Ezt a maga részéről kifejezetten támogatja és várja a Fővárosi Közgyűlés döntését, amelyben bevezetik a klímavészhelyzetet Budapesten.

Hozzátette: Magyarország a klímasemleges energiatermelés tekintetében jobban teljesít, mint az unió legtöbb országa, az első harmadban vagyunk. Kitért arra is, hogy az a terv, 2030-ra a magyar energiatermelés 90 százalékban széndioxid és karbonsemleges legyen.

Ehhez a nukleáris energiára mindenképpen szükség van, amit önök elleneznek – jegyezte meg, hozzátéve: a vita évek óta zajlik, és nem látja, az álláspontok közeledtek volna.

Schmuck Erzsébet szerint a 90 százalékos cél nagyon ingatag lábakon áll, s ezek közül csak egyik Paks.

Orbán Viktor azt mondta: abban igaza van, hogy a cél ambiciózus, és ezt nem lesz könnyű elérni, arra kérte, támogassák a kormány törekvését.