Hirdetés

Schmuck Erzsébet (LMP) arra volt kíváncsi: a kormány megteszi-e a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a januári nyugdíjemelés mértéke megegyezzen a ténylegesen várható inflációval.

Kifogásolta, hogy bár a miniszterelnök 2010-ben azt ígérte az időseknek, hogy részesülni fognak a gazdasági növekedés előnyéből, eddig csupán inflációkövető nyugdíjat biztosítottak. Az elmúlt időszakban azonban azt is rendre alultervezték, így tíz hónapig használták az idősek pénzét – mondta.

Orbán Viktor miniszterelnök válaszában bejelentette: jövő januárban 5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak a korábban tervezett 3 százalék helyett.

Elmondta: a kormány döntése hamarosan rendeletben is megjelenik. Közölte, azután döntöttek erről, hogy a jegybank a jövő évre 5 százalékos inflációt jelzett előre éves átlagban.

Korábban írtuk

Schmuck Erzsébethez fordulva Orbán Viktor megjegyezte: a képviselő azokkal alkot szövetséget, akik tönkretették a magyar nyugdíjasokat és elvettek tőlük egyhavi nyugdíjat. Míg 2002 és 2010 között a járadékok reálértéke 4 százalékkal csökkent, azóta 10 százalékkal emelkedett – hívta fel a figyelmet.