Az előválasztás magas részvétele és sikere megalapozza a 22-es kormányváltást.

🔴 Az előválasztás magas részvétele és sikere megalapozza a 22-es kormányváltást.Schmuck Erzsébet napirend előtti felszólalása élőben a Parlamentből

Posted by LMP – Magyarország Zöld Pártja on Monday, September 27, 2021
Hirdetés

Schmuck Erzsébet (LMP) is az ellenzéki előválasztásról beszélt, mondván, ez a demokrácia ünnepe, mert már sokan vettek részt rajta. Óriási dolog, hogy ennyien megmozdultak annak ellenére, hogy az ellenzéknek nem voltak milliárdjai, hogy megfelelően tájékoztasson a részletekről – értékelt. Hozzátette: sokaknak elegük van a jelenlegi rendszerből, és új, igazságos, fenntartható országot kell felépíteni. Azt is mondta, az MTVA nem látta el közszolgálati feladatát, nem adott érdemi tájékoztatást az előválasztásról.

Úgy vélte, az ellenzéki pártok letették a kormányprogramjuk alapjait, és erről érdemi vitát folytattak. Az ellenzéki pártok képesek együttműködni, a vitákat tudják kezelni – mondta.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára úgy válaszolt, a képviselő egyedül indul az előválasztásnak nevezett „Gyurcsány-show-n”, és ez az eset is jól mutatja, hogy ez egy megrendezett műsor, ahol a háttéralkuk már mindent eldöntöttek, és az a Gyurcsány Ferenc irányít, akinek semmilyen gátlása nincs. Ezt mutatja, ahogy egy választópolgárral kiabált a napokban egy fórumon – fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc azzal fenyegeti a jobboldaliakat, hogy földönfutóvá teszi őket, és más ellenzéki politikusok is fenyegetnek, gyűlöletet keltenek, pedig a gazdasági adatok alapján most lenne mire büszkének lenni.

Korábban írtuk