Bár a lengyel és a magyar kormány teljes hozzáférést kíván az uniós finanszírozáshoz, el akarja kerülni a jogállamiság megsértésének ellenőrzését – mondta a politikus. Szerinte ezen kormányok ellentmondanak az uniós szerződéseknek, és „önző módon ártanak a családoknak, a vállalkozásoknak és az állampolgároknak egész Európában, így Magyarországon is”.

Hirdetés

Ezért az LMP azt követeli, hogy a kormány ne keverje össze a Fidesz és Magyarország érdekeit. A jogállamiság egyetemes érték, és ha az Orbán-kormány komolyan gondolja, hogy ezen a téren nincs félnivalója, akkor ne rettegjen a jogállamiság vizsgálatától – szögezte le.

Kijelentette azt is: a Fidesz szerint az a jogállamiság, amikor a kormánypárt megmondja, kinek, mihez van joga. „Az a jogállamiság, amikor minden fontos pozíciót elfoglalnak, amikor a válság közepette alaptörvényt módosítanak, és egy miniszter kezébe adják a döntést: ki fogadhat örökbe és ki nem” – fogalmazott.

Kifogásolta azt is, ahogyan a közmédia működik, illetve nem értett egyet azzal a Fidesz állásponttal, miszerint sajtószabadság van Magyarországon.

Korábban írtuk

A Fidesz európai életeket kockáztat a hatalmáért

A Fidesz európai életeket kockáztat a hatalmáért

Posted by Schmuck Erzsébet on Wednesday, November 18, 2020