„Ne hagyjuk kifosztani magunkat!” – fogalmazott Schmuck Erzsébet -,„közös erővel védjük meg otthonunkat, hogy legyen élhető, fenntartható a település, ahol lakunk”.

Hirdetés

A politikus hátborzongatónak minősítette a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének javaslatát, amelynek megvalósítását a kormány is fontolgatja, mondván, ezzel támogatná a vállalkozásokat. 

Schmuck Erzsébet szerint azonban ez a nehéz helyzetbe került társaságokon nem segítene, de „mindannyiunk életét megkeserítené”. Az önkormányzatok ugyanis nem tudnák finanszírozni a tömegközlekedést, a közvilágítást vagy a bölcsődéket. Mindössze néhány multi járna jól azzal, ha 800 milliárd forintot vonnának ki a rendszerből – jegyezte meg a politikus.

Az LMP ehelyett azt javasolja, hogy a kormány inkább fizessen rendes bérpótlékot a bajba került munkavállalóknak, csökkentse vagy törölje el a szociális hozzájárulási adót a mikro- és kisvállalkozások számára, az egyéni vállalkozóknak is nyújtson kamat nélküli hitelt vagy vissza nem térítendő támogatást, emelje kilenc hónapra a munkanélküliek járadékát, és ne vonja el, hanem pótolja az önkormányzatok forrásait.

Korábban írtuk

Elég volt a fosztogatásból!

Elég volt a fosztogatásból!

Posted by Schmuck Erzsébet on Tuesday, November 24, 2020