Napirend előtti felszólalás 2021.06.15.

🔴 Aktuális ügyekrőlSchmuck Erzsébet napirend előtti felszólalása a Parlamentben

Posted by LMP – Magyarország Zöld Pártja on Monday, June 14, 2021
Hirdetés

Schmuck Erzsébet (LMP) azzal vádolta a kormányt, hogy a hatalom megtartásáért mindenre képes, és miközben „mesterfokra emelte” a magyarok kifosztását, többféle módon teszi tönkre a jövő nemzedék életét, gátlástalanul rombolja a természetes környezetet, valamint semmibe veszi az éghajlatvédelmet. Szerinte a kormány a fiatalokat lopja meg, adósítja el Paks 2-re, a Budapest-Belgrád vasútvonalra és a Fudan egyetemre felvett hitellel.

A pedofilellenes törvénycsomagról szólva kijelentette: az LMP egyetért a pedofilok elleni szigorral, de azzal nem, hogy a kormányoldal tudatosan összemossa a homoszexualitást a pedofil bűncselekményekkel. Ezzel embereket aláznak meg, bélyegeznek meg, emberi életeket tehetnek tönkre – mondta. Közölte: az LMP ezért bojkottálja a mai ülést.

Schanda Tamás: lebetonozták a Clark Ádám téri virágágyást

Schanda Tamás, az ITM államtitkára azt mondta: a nemzeti-polgári oldalnak fontos a közös környezeti örökség megvédése, az LMP ugyanakkor szerinte hiteltelen ebben az ügyben, mert bár zöld pártként definiálja magát, mégsem támogatta a kormány környezetvédelemmel kapcsolatos intézkedéseit, hanem „beállt a baloldali kórusba tisztán politikai megfontolásból”.

Bírálta a budapesti városvezetést is, amiért a fővárosban „beton beton hátán van” és még a „szimbolikus erejű lánchídi körfogalom” virágágyását is felöntötték betonnal. Biciklisávokat festenek fel oda, ahol nincsenek biciklisek, ezzel óriási dugókat okoznak, elviselhetetlenné téve a budapestiek életét – mondta.

Korábban írtuk