Fotó: MTI/Illyés Tibor (szerk.)
Hirdetés

Orbán Balázs telefonon nyilatkozva elmondta, hogy szerdáig háromnapos hivatalos látogatáson tartózkodott a kelet-afrikai országban, amely fontos partnere Magyarországnak. Uganda a magyar kormány által a közelmúltban elfogadott Afrika-stratégiájának egyik kulcsországa, illetve a migráció kiváltó okainak megszüntetése érdekében humanitárius akciókat végző Hungary Helps program kiemelt célterülete is – hangsúlyozta.

Orbán Balázs ismertetése szerint Uganda a menekülteket befogadó harmadik legnagyobb állama a világnak; a kelet-afrikai országban jelenleg majdnem 1,4 millió menekült tartózkodik, akik a többi között fegyveres konfliktusok, járványok, politikai instabilitás és a gazdasági kilátástalanság miatt hagyták el hazájukat.

A térség tradicionálisan egyik legstabilabb államaként Uganda mindent elkövet azért, hogy az országban lévő menekültekkel megfelelően bánjon és a válsághelyzetek elmúlása után ösztönzi a menekültek hazatérését – mutatott rá az államtitkár hozzátéve, hogy ezért Uganda kiváló partnere a Hungary Helps programnak.

„A kezdeményezés célkitűzése, hogy a segítséget kell odavinni, és nem a bajt idehozni” – összegzett Orbán Balázs, akinek közlése szerint „az ugandai kormány ebben partnere Magyarországnak”.

A konkrétumokról elmondta, hogy Magyarország 16 millió eurós fejlesztési segélyprogramot valósít meg az országban, amely több ezer ember alapvető életkörülményein javít. Annak keretében a többi között a menekültek ellátására szolgáló telepek ivóvízellátását, továbbá a migrációs és menekültügyi rendszert is fejlesztik. A fejlesztések kibervédelmi képességek kialakítását is tartalmazzák – részletezte.

A Miniszterelnökség MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint Orbán Balázs hivatalos látogatása során Ecweru Musával, a menekültügyi és katasztrófa-elhárítási minisztérium államminiszterével, Oryem Okellóval, a külügyminisztérium államminiszterével és Ely Tumwine tábornokkal, Uganda biztonsági miniszterével folytatott megbeszélést.

A közlemény Ecweru Musát idézve beszámolt arról, hogy Uganda Afrikában a legtöbb menekültet befogadó ország.

„Ezzel együtt Uganda megérti és támogatja Magyarország menekültpolitikáját, mivel álláspontja szerint az afrikai menekültproblémákat a kontinensen belül kell megoldani, és csak így kerülhetők el a kultúrák különbözőségéből fakadó konfliktusok” – idézte a Miniszterelnökség az ugandai államminisztert, aki szerint Uganda nem akarja az afrikaiakat Európába küldeni vagy engedni.

Ecweru Musa erről azt is hangsúlyozta, hogy „Ugandában a helyi lakossághoz nyelvünkben és kultúrájukban rokon menekültek találtak menedékre, az ország nyitott ajtók politikája továbbra is érvényben marad, ám a fejlett államoktól az ebből fakadó terhek megosztását kérjük és várjuk el, többek között az egészségügyi ellátás, az oktatás és a vízellátás területén”.