A pályázat hozzájárul az önkormányzatok közösségi és infrastrukturális beruházásainak gyorsításához, az adminisztrációs terhek csökkentéséhez és az európai uniós pályázati források elnyeréséhez – írták a közleményben, amely szerint a kormány több éven keresztül biztosítja a pályázati lehetőséget annak érdekében, hogy az a kistelepülések számára széles körben elérhetővé váljon.

Hirdetés

Mint írták, a településtervezés és -fejlesztés önkormányzati feladatkör, amit korábban központi támogatás nélkül végezték a helyhatóságok. Az összetett szakmai tervezési munkához a kisebb helyhatóságoknak jelentős segítséget jelent a kormány pályázata.

Ebben a helyzetben, a Magyar falu program célkitűzéseivel összhangban az 5 ezer fő alatti kistelepülések 500 ezertől 3 millió forintig pályázhattak vissza nem térítendő támogatásra, és a kormány döntött is a nyertes pályázatok kifizetéséhez szükséges források biztosításáról – ismertették, rámutatva: a faluprogram minden egyes eleme a kistelepülések megerősödését, fejlődését, valamint a mindennapokban rájuk háruló terhek csökkentését célozza.

A településtervek elkészítését segítő kormányzati pályázat nemcsak kiegészíti a Magyar falu program lehetőségeit, hanem az elkészült tervek a helyi beruházások megvalósítását is segítik – olvasható a Miniszterelnökség közleményében.

Korábban írtuk