A központ vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a Családbarát Magyarország közösségi oldal együttműködésével rendezett táboraikkal a nyári gyermekfelügyelethez nyújtanak segítséget.

Hirdetés

Emlékeztettek: az Egyszülős Központ a veszélyhelyzet alatt is folyamatosan online szolgáltatásokkal, adományként több mint hat tonna tartós élelmiszerrel, tisztító- és tisztálkodó szerekkel, valamint csaknem 100 laptoppal támogatta az egyszülős családokat.

Kiemelték, hogy sok szülő a veszélyhelyzet alatt az éves szabadsága terhére maradt otthon a gyerekekkel, így nyáron még nehezebb megoldaniuk az egyébként sem egyszerű szünidei gyerekfelügyeletet. Nekik nyújtanak segítséget a július 6-tól heti turnusokban jelképes összegű hozzájárulás mellett igénybe vehető nyári táborok – írták.

Korábban írtuk

Hozzátették: az Egyszülős Központ Üllői úti épületében korszerűsítették a szellőzőrendszert és megújult hangszigetelés is. A játszóházuk „kincses szigetté” változott, csúszdával, labdamedencével, hintával és sok készségfejlesztő játékkal várják a gyerekeket.

A központ honlapjának tájékoztatása szerint a napközis táborban szeptembertől iskolát kezdő 6 és 12 év közötti, egyszülős családban nevelkedő gyermekek vehetnek részt. A részvétel feltétele, hogy a szülő rendelkezzen Egyszülős kártyával.