Hazugság és provokáció! Ma olyan felvételek jelentek meg az erdélyi és magyarországi sajtóban, amelyek a Maros megyei Jedden eldobott szavazólapokat mutatnak zsákokba gyűjtve – kezdte bejegyzését a polgármester. 

Hirdetés

Az RMDSZ elítéli azokat a vádakat, amelyek azt sugallják, hogy itt választási csalásról lenne szó. Elfogadhatatlannak és megalapozatlannak tartjuk a magyarországi ellenzéki pártok kérését is, amely arról szól, hogy meg kell semmisíteni az összes határon túli szavazatot – tette hozzá.

A polgármester hangsúlyozta, a képsorok megerősítik, hogy egyértelműen szervezett provokációról van szó, amelynek célja, hogy a határon túli szavazatokat hiteltelenítsék.

Mindannyian tudjuk, akik levélszavazatot töltöttünk ki, hogy minden lezárt borítékban van azonosító nyilatkozat. A nélkül nem érvényes a szavazat! Nyilvánvaló tehát a lejáratási szándék! – zárta bejegyzését Antal Árpád.

Korábban írtuk

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.